Tisztelet Kőrösinek

Kőrösi Csoma Sándor – Kőrösi Csoma Sándor parinirvánájának 175. évfordulója alakalmából a tari Tara Templomban 2017. április 8-án elhangzott tanítás szerkesztett leirata

Tisztelet az élő, szent tudás hagyományát fenntartó megvilágosult tanítóknak, akik mindannyiunk javáért számtalan alakot öltve eljöttek és eljönnek közénk, számtalan módon hirdetve a megvilágosodáshoz vezető Belső Ösvényt a lények adottságainak megfelelően, a különböző korokban, a különböző vallások, fajok, kultúrák, és egyének nyelvén! Tisztelet a megvilágosult szellemű, tiszta és teljes

Kőrösi Csoma Sándornak

aki Tibetben, a Belső Ösvény virágzó fellegvárában újrateremtette kapcsolatunkat az ősi tudás élő hagyományával! A tudás által, mely minden boldogság forrása, és minden szenvedéstől szabadít, teljesedjék be minden lény java, e világban és e világon túl!

Kőrösi Csoma Sándor a magyarság eredetét kereste. Korának legmagasabb szintű tudományos képzésében részesült Németországban, az akkori világ egyik vezető intézményében, a Göttingeni Egyetemen, és vált nemzetközileg elismert tudóssá. Itt készült fel a nagy útra a keletkutatás tudományainak legmagasabb szintű elsajátításával, valamint számos nyelv megtanulásával. Meg akarta keresni testvéreinket, az Ázsiában maradt magyarokat, a hunokat és az ujgurokat hazájukban, a távoli Belső-Ázsiában, ahol ma is laknak. Útjára anyagi források nélkül, gyalogosan indult el, és több ízben megkísérelt Belső-Ázsiába eljutni, de akadályokba ütközött.

Így jutott el végül Nyugat-Tibetbe, Ladakba. Itt, a Himalája csúcsai között, 4-5000 méteres magasságban fekvő kolostorokban hét éven át, nehéz körülmények, nagy nélkülözések között tanulmányozta a tibeti nyelvet, sajátította el a buddhista szellemiséget képzett lámák vezetésével, és vált a buddhizmus magas szintű gyakorlójává. Emlékét a mai napig tisztelet övezi Tibetben. Ezután Indiában, Kalkuttában, a Bengáli Ázsiai Társaság könyvtárosaként összeállította és kiadta híres Tibeti-Angol Szótárát és Tibeti Nyelvtanát, valamint számos más, a világ számára addig ismeretlen anyagot publikált a tibeti buddhizmusról tudományos dolgozatokban. A tibetológia tudományának így vált úttörőjévé és megalapozójává.

A buddhizmus nyugati tudományos szellemben történt feltárásáért, és az egész világra kiterjedő ismertetéséért, valamint példaértékű szent életéért Japánban Csoma Boszatszu (szanszkritul: bódhiszattva) néven a buddhizmus szentjének ismerték el. A buddhizmus követői nagy tisztelettel adóznak emlékének az egész világon. Ötvennyolc éves korában újra elindult fő célja felé, testvérnépeink felkutatására. Ezúttal Tibeten keresztül akarta megközelíteni az őshazát, a hunok hazáját. Azt remélte, Tibetben sok értesülést szerezhet Belső-Ázsia népeiről, akikkel a fejlett Tibeti civilizáció ősidők óta szoros és mélyreható kapcsolatot tartott fenn. (A tibetiek ma is hangoztatják szkíta rokonságukat.) Kőrösi Csoma Sándornak mindvégig töretlen meggyőződése volt a szkíta-hun-magyar rokonság, és életét tette fel arra, hogy ezt minden kétséget kizáróan bebizonyítsa. Munkáját sajnos nem tudta beteljesíteni, Tibetbe már nem jutott el, mert a Himalája lábainál megbetegedett, és elhagyta e földi létet. Munkássága azonban erőteljes ösztönzéssel és példával szolgált az őt követő nemzedékeknek. Nyomdokain számos lelkes kutató utazott az általa kijelölt területekre, ám a természeti és politikai akadályok sokáig leküzdhetetlenek maradtak. Gyökeres fordulatot csak az ezredforduló évei hoztak.

Hazánknak és az érintett belső-ázsiai országoknak az orosz megszállás alól történt felszabadulása végre szabaddá tette a kutatást. Az eredmény nem sokáig váratott magára: 1999-ben magyar és kazak tudósok felkeresték az Ázsiában élő magyar törzseket, és a nagyvilág nyilvánossága elé tárták létezésüket, amit korábban, az idegen – cári majd szovjet – elnyomatás alatt lehetetlen volt megtenni. Helyesnek bizonyult tehát Csoma látomása – ma is laknak magyarok az ázsiai őshazában – s amit halandó teste nem volt képes elvégezni, beteljesítette halhatatlan szelleme, mely tovább él az őt követő kutatók lelkes és fáradhatatlan törekvésében. Korunkban, világunk kitágulása és az információ gyors áramlása révén sok téves nézet elavulttá vált eredetünk kérdésében is.

Ma már általánosan ismert dolog, hogy a szkíta-hun-magyar rokonságot az eurázsiai népek ősi hagyománya és történetírása a kezdetek óta hirdeti, és annak tényét a mai nemzetközi tudományos közvélemény is teljes bizonyossággal alátámasztja.

Kőrösi a Megvilágosult

Kőrösi Csoma Sándor a buddhizmus eszményének megtestesülésévé lett: bódhiszattvává, a felébredés hősévé, aki képes volt az óriási tettre: kitárta a kaput az egész világ számára a buddhizmus felé. Kőrösi Csoma Sándor munkásságának jelentőségére és tudományos értékére Keleten első ízben a japán buddhizmus figyelt fel, amikor 1933 február 22-én a tokiói Taishyo Buddhista Egyetem dísztermében, fényes vallásos ünnepség keretében „Csoma Boszatszu, A Nyugati Világ Bódhiszattvája” néven elismerték a buddhizmus magyar szentjének.

E különleges megtiszteléssel a buddhizmusnak nyugati tudományos szellemben történő feltárása érdekében végzett munkásságát, valamint szent életét, hűséges és kitartó munkálkodását óhajtották elismerni. Ő az első nyugati ember, aki ilyen elismerésben részesült. Szobrát, amely meditáció helyzetben ábrázolja, 1933 március 7-én ünnepélyesen elhelyezték a Japán Császári Múzeumban a teljes tisztviselői kar jelenlétében. (az erről készült beszámoló itt olvasható.)

 

Láma Ngawang, a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség alapítója:

„Amint az összes eddig élt tibeti ember közül kiemelkedik Milarepa a szentéletű jógi alakja, úgy emelkedik ki az összes eddig élt magyar közül a szentéletű magyar bódhiszattva Kőrösi Csoma Sándor alakja.”

Minek köszönhetik ők szellemi nagyságukat, halhatatlanságukat? E kérdésre Milarepa ad választ:

„Én, a pamutba öltözött tibeti remete
A csak ez életre szóló ételről és ruháról lemondtam,
Hogy elérjem a teljes megvilágosulást.
Boldoggá tesz a kemény ülés alattam,
Boldoggá tesz a pamut köntös rajtam,
Boldoggá tesz a meditáció öv, mely térdem tartja,
Boldoggá tesz e látszat test, mely sem éhes, sem túl jóllakott,
Boldoggá tesz elmém, mely ismeri a valóság igaz természetét.
Boldog vagyok, nem boldogtalan.
Ha boldogságom áhítod, kövesd példám!
Ám ha nem vagy oly szerencsés, hogy a belső úton járj,
Ne érezz visszájára fordult részvétet Irántam, aki önmaga és minden lény Végső boldogságát teljesíti be!”

A bódhiszattva, a felébredt szellem hőse

A bódhiszattva, a felébredt szellem hőse, a zűrzavarral és szenvedéssel teli létállapotból való szabaduláshoz vezető utat nem csupán önmaga javáért járja, hanem másokért ugyanúgy, és végül elérve a szabadságot, nem oldódik fel a szellem végső természetének ragyogó boldogságában, nem menekül el a létkör gyötrelmeitől, hanem önként visszatér újra és újra, hogy bölcsességével és együttérzésével szolgálja az egész világot.

Dalai Láma

Önmagunk megismerése folyamán „belső békénk és boldogságunk kiteljesedésével természetszerűleg válunk egyre inkább képessé arra, hogy mások békéjéhez és boldogságához hozzájáruljunk. Szellemünk átformálása és a pozitív, altruista, felelősségteljes szellem kiművelése a javunkra válik itt és most. Általa bátran, szelíd és emelkedett szellemmel tudunk szembenézni minden feladattal és nehézséggel. Ezért sok eljövendő életünk boldogságának is ez a gyökere.”

Chögyam Trungpa

Életünkben és a világban „a zűrzavar és szenvedés lánc-reakciójának elvágására, és az elme felébredt állapotához vezető kiút megvalósítására az egyetlen lehetőségünk az, hogy mi magunk felelősséget vállalunk. Ha nem dolgozunk e zűrzavarral, ha mi magunk nem teszünk ellene semmit, soha sem fog történni semmi. Ne gondoljuk, hogy mások megteszik helyettünk. Ez a mi felelősségünk, és a világ karmája irányának megváltoztatásához óriási erővel rendelkezünk. A bódhiszattva vallja, hogy többé nem lesz ösztönzője újabb káosznak és nyomorúságnak a világban, hanem szabadító lesz, akit az önmagán és másokkal végzett munka ihlet.”

Santidéva

A bódhiszattva ösvény (Részletek)

Boldogan ünnepelem az erényt
Mely megment minden lényt
A nyomorult állapotok gyötrelmeiből,
És a szenvedő lényeket üdv állapotába helyezi.

Legyek az orvos, legyek a gyógyír,
És magam legyek az ápoló
A világ minden betege számára,
Míg meg nem gyógyul minden lény.

Testemet és minden javam,
S a három időben szerzett minden érdemem
Odaadom, nem tartok meg semmit,
Csak hogy szolgáljam minden lény javát.

Legyek védtelenek védelmezője,
Vezetője útrakelteknek;
A vízen átkelni készülőknek
Legyek híd, ladik, hajó.

Legyek sziget partot keresőknek,
Lámpás annak, ki fényre vágy;
Pihenést áhítóknak ágy,
Cselédje annak, kinek szolga kell.

Mint a föld s a mindent átható elemek,
Kitartón mint a nem változó tér,
Végtelen számú élőlény részére
Legyek az, mi életet biztosít.

Így a teret betöltő
Számtalan lény számára
Legyek élet forrása
Míg a szenvedésen nem jutnak túl.

Tested hajó – így tekintsd –
Jövés-menés járműve;
És, hogy teljesíthesd minden lény javát,
Elmédhez hű testté alakítsd.

A bódhiszattva, a felébredt szellem hőse a szabaduláshoz vezető utat nem csupán önmaga javáért járja, hanem másokért ugyanúgy, és végül elérve a szabadságot, nem oldódik fel a végső természet ragyogó állapotában, nem menekül el a létkör gyötrelmeitől, hanem önként visszatér újra és újra, hogy bölcsességével és együttérzésével szolgálja az egész világot.

Kőrösi élete

1784-1842 „Életműve hősi tett, nemes önfeláldozás és bőkezű, fejedelmi adomány volt. Képességein, tudásán, kitartásán felül többet is adott: önmagát, egész életét – és nem várt jutalmat érte.” – Baktay Ervin – 1784 március 28 körül – Szegénysorsú székely kisnemesi család hatodik gyermekeként megszületett Csoma Sándor. (Egyes források – Szilágyi Ferenc kutatásai – szerint 1787-ben született.) Édesapja Csoma András határőr katona, édesanyja Getse Krisztina. Hat testvéréből három érte meg a felnőttkort: Júlia, Krisztina és Gábor.

1784 április 4 – keresztelésének időpontja.

1790-ben megkezdte tanulmányait a helyi elemi iskolában.

Tanulmányai

Nagyenyed – Erdély

1799-ben édesapjával felgyalogolt Nagyenyedre és beiratkozott a Bethlen Kollégiumba, ahol „szolgadiákként” kezdte meg tanulmányait. Kisebb munkákkal pénzt keresett, abból fizette tandíját. Már enyedi diákként érlelődött benne a gondolat, hogy fel kell keresse ősei hazáját.

1807-ben befejezte gimnáziumi tanulmányait.

1815-ben befejezte főiskolai tanulmányait. Elindult Németföldre, Bécsben konzultált Újfalvy Sándorral, majd egy – valószínűleg – heidelbergi tartózkodás után ment Göttingenbe.

Göttingen – Németország

1816-1818 között a Göttingeni Egyetem (a kor egyik legtekintélyesebb tudományos intézménye) angol ösztöndíjas hallgatója volt, Johann Gottfried Eichhorn (korának egyik legnagyobb szaktekintélye az orientalisztika területén) tanítványaként keletkutatással foglakozott. Ekkor már tizenhárom nyelven írt, olvasott.

1818-1819: Göttingeni tanulmányai után hazatért Erdélybe, és felvette a kapcsolatot a kolozsvári tudóskörrel, Döbrentei Gáborral, Gyarmathy Sámuellel, Kenderesi Mihállyal.

1819: Temesvárott és Zágrábban szláv nyelvi tanulmányokat folytatott.

Útja

Erdély és a Balkán

1819 november 24-én Csoma Sándor Nagyenyedről elindult nagy útjára gyalogosan, egy tarisznyával, kevés megtakarított pénzzel.

1819 november 28-án a Vöröstoronyi szorosnál lépte át szülőföldje határait. Így írt egyik levelében: „Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.”

1820 január 1-ig Bukarestben tartózkodott, onnan Szófián keresztül ment tovább.

Elő- és Belső-Ázsia

1820 február 7-én Konstantinápolyba ment, ám az ottani pestisjárvány miatt távoznia kellett. Enosz kikötőjében vitorlásra szállt, Alexandriába (Egyiptom) utazott. Egy Schaeffer nevű tiroli kovácsnál kapott szállást. Szándékában állt tanulmányozni az arab nyelvet, de a pestisjárvány miatt onnan is távoznia kellett.

1820 március 15-én Ciprus, Bejrút (Palesztina), Tripoli érintésével Latakiába hajózott, majd gyalog folytatta útját.

1820 április 13-án megérkezett Aleppóba (Haleb), ahol egy hónapot időzött.

1820 május 19-én egy karavánnal ázsiai öltözetben eljutott Moszulba, ahonnan a Tigris folyón hajón ment Bagdadba.

1820 július 21-én Bagdadba (Irak) érkezett, ahol a szlovák Anton Swoboda adott neki szállást, akivel hosszú idő után magyarul is társaloghatott. Másfél hónapot töltött Bagdadban. Swoboda ruhát és pénzt adott neki, hogy folytathassa útját.

1820 október 14-én érkezett Teheránba (Irán), ahol négy hónapot töltött, és tökéletesítette angol és perzsa nyelvtudását. Megszakadt Magyarországgal való kapcsolata, ettől kezdve sokáig eltűntnek hitték. Iratait biztonsági okokból Teheránban hagyta, és felvette a Szkander Bég nevet.

1821 április 18-án érkezett Meshedbe, ahol a háború miatt hat hónapig vesztegelt egy karaván-szálláson. Október 20-án indult Buharába.

1822 január 6-án átkelt a Hindukus hegyláncain, eljutott Kabulba (Afganisztán), ahonnan India felé vándorolt. A Halbar szorosnál francia tisztekkel találkozott, akikkel Pesavar érintésével eljutott Lahorba, majd Amritszár és Dzsammu érintésével Szrinagarba (Kasmír) érkezett.

Tibet

1822 május 19-én Belső-Ázsia felé indult, áthaladt a 3446 m magas Zodzsi-hágón.

1822 május 23-án Ladakba (Nyugat-Tibet) érkezett.

1822 június 19-én megérkezett a fővárosba, Lehbe. Mivel a Karakorum-hágón keresztül Belső-Ázsia felé vezető út európai ember számára túlságosan veszélyes lett volna, visszafordult Szrinagarba.

1822 július 16-án Kasmír határánál találkozott William Moorcroft angol kormánymegbízottal. Az ő ösztönzésére kezdett el a tibeti nyelvvel és irodalommal, valamint a buddhista kultúrával foglalkozni annak reményében, hogy Tibet ősi iratai között a magyarok eredetére is talál bizonyítékokat. Visszatért Lehbe, majd Szrinagarba.

1823. június 1 – június 17: Lehi tartózkodás, felkészülés a tibeti tanulmányokra.

Zangla

1823 június 26 – 1824 október 22: Zangla, az első kolostor. Kilencnapos út után Lehből a zanszkári (Nyugat-Tibet) Zangla kolostorába érkezett, amely a nyingmapa rendhez tartozik. Itt kezdte meg tibeti tanulmányait a nagy tudású Szangye Püncog láma vezetésével. Ittléte alatt számos tibeti nyelvű könyvet olvasott át. Elkészült Tibet történetének, földrajzának és irodalmának feldolgozásával, összeállított egy harmincezer szóból álló szójegyzéket Szangye Püncog és Kunga Csöleg tudós lámák segítségével. Csoma itt a legnagyobb hidegben, egy 3×3 méteres cellában, fűtés, tűz nélkül volt kénytelen dolgozni, mert a kéménytelen szobában a tibeti szokás szerint földre rakott nyílt tűz maró füstje miatt képtelen volt olvasni. Fő eledele a jakvajas tea volt campával (pirított árpaliszt).

1928-ban, Baktay Ervin ittjártakor, Csoma nevét még sokan ismerték a kolostorban, hallomásból.

1824 október 22-én elhagyta Zanglát. Szabáthuba, egy brit határőr-parancsnokságra érkezett pihenni, ahol az angolok kémnek nézték, és önéletrajza megírására kötelezték. Fél évig vesztegelt ott. Elkészült jelentésével útjáról, tanulmányairól, tevékenységéről, melyet a brit főkormányzóság végül is hasznosnak ítélt, és kisebb járadékkal támogatták kutatásait.

1825 júniusában visszaindult Zanszkárba, Thetába érkezett.

Phuktal

1825 november 10 – 1826 október: Phuktal, a második kolostor. A phuktáli kolostor egyike a leglátványosabb nyugat-tibeti kolostoroknak, amely jelenleg a gelugpa rendhez tartozik. Csoma a Himalája belseje felé nem az ismertebb utat választotta, amelyiken Zangla irányából Szabathuba érkezett, hanem majd’ két hónapi utazással a Szatledzs-völgyön keresztül közelítiette meg Zanszkár tartományt, ahol a Phuktal kolostor található. Útközben érintette a kies éghajlatú Kanam kolostort, ahol a teljes Kangyurt és Tengyurt, a tibeti buddhista Kánont őrzik. Szangye Püncog ebben az időszakban gyakran hagyta magára, s így a tanulás nehezen haladt. Itteni tevékenységei kevés eredménnyel jártak.

1827 január – június vége: Ismét Szabathuban tartózkodott.

Kanam

1827 augusztus – 1830 ősze: Kanam, a harmadik kolostor. Három és fél évig Kanamban végre ideális körülmények között, zavartalanul dolgozott. Kanamban megtalálható a teljes tibeti Buddhista Kánon, a Kangyur és a Tengyur 100, illetve 200 kötete. Az idő jelentős részében Szangye Püncog itt is vele volt. A Kanamban eltöltött idő Csoma munkálkodásának legtermékenyebb periódusa. Befejezte tibeti-angol szótárát és tibeti nyelvtanát, elkészítette egy buddhista terminológiai szótár kéziratát, valamint több értekezés vázlatát. Olvasott a mesés Sambala országáról, amely a jugarok (sárga újgurok) országában van Belső-Ázsiában. Ez a hely a keleti felfogás szerint a bölcsesség tárháza. „Tökéletesen meg vagyok győződve, hogy a mi eleink ezen vidékekről szállottak le mint kultusznemzetek a Krisztus előtt több századokkal.” – írja Csoma.

1830 márciusában az indiai Royal Asiatic Society tagjává választotta.

India – Kalkutta

1831 április 22-én Delhi, Agra és Benáresz érintésével Kalkuttába érkezett, és beköltözött az Asiatic Society (1832-ig Ázsiai Társaság, 1832-től Bengáli Ázsiai Társaság) székházába, hogy átvegye a Társaság könyvtárának rendezését. Kalkuttába szállította Szabathuban felhalmozott anyagait, és hozzálátott azok feldolgozásához. Tibeti-angol szótára és nyelvtana nyomdai előkészítésének szentelte ideje fő részét. Egy kis cellában élt, amelyet ritkán hagyott el.

1832-től kutatási eredményeit a Journal of the Asiatic Society of Bengal című folyóiratban (A Bengáli Ázsiai Társaság lapja) tette közzé.

1833 november 15-én a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választotta.

1834 január 5-én megjelent Kőrösi Csoma Sándor főműve, az első tudományos alapossággal megírt és hiteles TIBETI-ANGOL SZÓTÁR. A TIBETI NYELVTAN 1834 decemberében látott napvilágot. Mindkettőt Kalkuttában adták ki, 500-500 példányban. Ezekből Csoma 50-50 példányt hazaküldött. 1834 február 6-án a Bengáli Ázsiai Társaság tiszteletbeli tagjává választotta.

1835 és 1837 között Észak-Bengália különböző vidékein nyelvészeti tanulmányokat folytatott. Megfordult Maldában, Titaljában (Titaliah) és Dzsalpaiguriban. A szanszkrit, a bengáli és a mahrutta nyelveket tanulmányozta.

Titalja

1835 decemberében Molla Eszkander Csoma néven két évig az észak-bengáli Titaljában tartózkodott, ahol eredeti céljának megfelelően az őshazát kereste a nyelvrokonítás (összehasonlító nyelvtudomány) módszerével. „Így ér véget majd küldetésem, ha egyszer be tudom bizonyítani, hogy ellentétben a finn-magyar elmélet mellett kardoskodók megnyilatkozásaival, a magyar nép igenis Attila népe.” – írja Csoma.

Kalkutta

1837 decemberében visszatért Kalkuttába, ahol csaknem öt évet töltött könyvtárosként, remetei magányban, tudományos munkát végezve. Csoma ekkor már csaknem húsz nyelven írt, olvasott, illetve beszélt: latin, görög, német, francia, angol, orosz, szláv, héber, arab, török, perzsa, szanszkrit, tibeti, hindusztáni, bengáli, pushtu, muhratta és valószínűleg románul is tudott. Ezekben az években látogatta meg Schöfft Ágoston magyar festőművész, és készítette el az egyetlen hitelesnek mondható portrét a legnagyobb magyar utazóról.

Dardzsiling

1842 februárjában megkísérelte a Lhászába (Tibet) való eljutást. A Mahananda folyón vízi úton haladt, majd a mocsaras, egészségtelen éghajlatú vidéken gyalogosan kelt át, és feltehetőleg maláriát kapott, bár a kutatások szerint betegségének lefolyása ezt nem igazolja. Egyes vélemények szerint lehetséges, hogy megmérgezték.

1842 március 24-én megérkezett a Himalája lábainál fekvő kies Dardzsilingbe.

1842 április 4-én súlyos rohamok kínozták, egészségi állapota a láz következtében nagyon leromlott.

1842 április 11-én, reggel 5 órakor a szentéletű bódhiszattva Kőrösi Csoma Sándor földi élete véget ért. Haláltusa nélkül, tökéletes nyugalomban lépett be a béke állapotába. Testét másnap a dardzsilingi európai temetőben helyezték végső nyugalomra. A Himalája második legnagyobb csúcsa, a Kangcsendzönga őrködik sírja felett. Sírjánál, mely valóságos zarándokhellyé vált, tibeti szerzetesek rendszeresen végeznek ma is szertartásokat tiszteletük jeléül.