Központunk története

A Karma Ratna Dargye Ling történetének főbb eseményei 1987 óta

• 1987 júniusában először jön Láma Ngawang és Láma Csöpel Stockholmból Magyarországra, a hazai, spontán kialakult csoport meghívására, és megalapul a Buddhista Központ, hitéleti vezető: a Tiszteletreméltó Láma Ngawang. Június 16. Budapesten tanítanak. Június 18-19-én Nyungne meditáció Szigligeten.

• 1988 március 7-től három hónapos zarándokút Indiába, Nepálba és Tibetbe a lámákkal, 4 magyar és a svéd dharmaközpont tagjaival.

• 1989 májusában Vágotpusztán, egy jóga központban volt két hetes meditáció elvonulás. Ez év őszén bejegyzett egyházzá válunk. A frissen bejegyzett egyház meghívja és vendégül látja Őszentsége a Dalai Lámát, aki találkozik Paskai bíboros úrral a Bazilikában és az MDF vezetőivel.

• 1990 szeptember 18 – október 4. között 16 napos Nyungne meditáció Uszón.

• 1991 március 1-3. között meghívásunkra Geshe Lobzang Tubtent (gelug iskolához tartozó láma, Németországban él), tanítást ad a Kosztolányi Művelődési házban. Júniusban megveszünk Taron egy elhagyott tanyaépületet, júliustól októberig renováljuk a tetőket, cserépkályhákat építünk, kialakítjuk a templom épületét, festünk, mázolunk. Októberben jön Láma Ngawang és Láma Csöpel, október 7-23-a között tartják Taron az első meditáció tanítást, ekkor kijelölik és megszentelik a sztúpa helyét.

• 1992 februárban bevezetjük a vizet, a villanyt, és megcsináljuk a központi fűtést. Április 4-én elkezdődik a sztúpa építése, a munkálatokat Dominique Greau, francia építész vezeti. Júniusban megérkezik Lobzang Damcső tibeti díszítőfestő, a sztúpa külső és belső festését készíti. Július 22-én Őszentsége a Dalai Láma felszenteli a Körösi Csoma Sándor Békesztúpát. Augusztusban gyermek alkotótábor az Ady Endre Általános Iskola diákjainak. Szeptemberben a Karma Decsen Özel Ling Buddhista Egyház Taron tartja meditáció kurzusát. November 8 -1993 június 5-ig, 104 Nyungne meditáció elvonulás Láma Csöpel vezetésével, aki Láma Ngawang képviselője, a központ rezidens lámája.

• 1993-ban Láma Ngawang három hónapot tanít Budapesten és Taron. A Karma Decsen Özel Ling Buddhista Közösség Taron tartja nyári meditáció kurzusát. A Mokusó zen csoport, Yvon Beck zen szerzetes vezetésével öt napos szesint (meditáció elvonulást) tart.

• 1994-ben február 9-26, nyolc nyungne meditáció Láma Ngawang vezetésével, ezután kezdődik az első féléves elvonulás, melyet félévenként meghosszabbítottak, nyáron 10 szobás vendégház építése, augusztusban gyermek alkotótábor az Ady Endre Ált. Isk. diákjainak, június 11.-én Dr. Trogawa Rinpocse Szangye Menla – Gyógyító Buddha meghatalmazást ad a József Attila Gimnáziumban, utána látogatást tesz Taron.

• 1995 tavaszán Láma Ngawang 3 hónapot tanít Budapesten és a tari Meditáció Központban, áprilisban megnyitjuk az ajándék- és dharma könyvesboltot, tavasszal Kőrösi Csoma Sándor Emlékpark avatása – első fáját Fodor Gábor művelődésügyi miniszter ülteti, az ország valamennyi Kőrösi Csoma nevét viselő Általános és Középiskolája koszorút helyez el az emlékparkban. Nyár Cecsu Rinpocse látogatás.

• 1996 májustól Láma Ngawang 3 hónapot tanít Budapesten és Taron, ősszel Lótuszvirág Vendégház megnyitása az Emlékparkban.

• 1997 tavaszán Tibet-kiállítás pavilon megnyitása az Emlékparkban, nyáron Láma Ngawang 3 hónapot tanít Budapesten és Taron, ősztől féléves Lodzsong meditáció elvonulás. A bátonyterenyei Roma Kisebbségi Önkormányzattal együttműködésben nemzetközi néptánc rendezvény a sztúpánál.

• 1998 június 19-21, Őszentsége Szakja Trizin Rinpocse Magyarországon, 21-én Taron Guru Rinpocse meghatalmazást ad, nyáron Tiszteletreméltó Láma Ngawang három hónapot tanít Budapesten és Taron. Augusztusban gyermek alkotótábor az Ady Endre Ált. Isk. diákjainak. Ősszel kezdődik a “Meditáció három lépésben” három éves meditáció képzés első egyhónapos Lodzsong meditáció elvonulása, télen Tarab Rinpocse Koppenhágából Tarra látogat

• 1999 február 2-án zarándokút 10 fővel Indiába és Nepálba, március 18-án Láma Norlha a New Yorkból érkezik, tanít a Körösi Csoma Sándor Egyetemen, a Buddhista Főiskolán és Taron. Augusztus 2-7 között Beru Khyence Rinpocse Indiából érkezik, és Santidéva tanítást és Csenrézi meghatalmazást ad Taron. Nyáron Láma Ngawang 3 hónapon át tanít Taron és Budapesten.

• 2000 júniustól Láma Ngawang 3 hónapot tanít Taron és Budapesten. Áprilisában elkezdjük a Csoma Emlékpavilon építését. Júliusban egyhetes gyermek alkotótábor a Szépia rajzstúdióval. Október, Dalai Láma Őszentsége tanításának megrendezése Budapesten, a Nemzeti Sportcsarnokban. November: Kőrösi Csoma Sándor Emlékpavilon avatása, felszenteli Lobzang Szönam Láma, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára.

• 2001 januárjában Láma Ngawang 3 hónapra tanítani jön Budapestre és Tarra, közben február 14-től, egy hónapos zarándokút, a lámák + 49 ember Indiába, Nepálba utazik. Júliusban gyermek alkotótábor a Szépia rajzstúdióval. Július templom átépítés, házak korszerűsítése, szeptember 1-10 között Beru Khjence Rinpocse Indiából érkezik meditáció tanítást ad két napon át Budapesten, a Nemzeti Sportcsarnokban, utána Taron meditáció elvonulás.

• 2001 budapesti családi ház megvétele és meditáció központtá alakításának elkezdése.

• 2002 a budapesti Központ felavatása.

• 2002 április 48 napos zarándokút Tibetbe.

• 2002 A budapesti központot meglátogatja és megáldja Szakja Trizin.

• 2005 augusztusban elhelyezésre kerültek a Kangyur és Tengyur szent kötetei a felújított templomban, melyeket Őszentsége a 17. Karmapa Tháje Dordzse tari látogatása során megáldott.

• 2005 november 12-én Kata – közösségünk egyik alapítója – eltávozott. Életét Közösségünk szolgálatának szentelte, egyházunkban mindvégig meghatározó szerepet töltött be. Életével példát mutatott mindnyájunknak, a Hagyományért, Közösségünkért és az összes lényért végzett fáradhatatlan munkája arra buzdít bennünket, hogy az általa képviselt szellemiséget fenntartsuk, és munkáját tovább folytassuk. Halálával a gyakorlásba vetett hitünket erősítette meg.

• 2006. októberében az Egyház sikeresen megrendezte a Buddha Ereklye Kíállítást, mely során 11.000 ember kapott áldást. Novemberben Láma Ngawang Rinpoche meglátogatta Láma Csöpelt és tanítást adott a Tari templomban a Szanghatanácsnak.

• 2007. júniusában a Szangha néhány szerencsés tagja mongóliai zarándokúton vehetett részt.

• 2008. márciusában, sok előkészület, keresés és adományok gyűjtése után sikerült megvásárolnunk a Baross utcai ingatlant, melyet a tervek szerint átépítünk Meditáció és Kulturális Központtá.

• 2008. júniusában Tiszteletreméltó Cültrim Rinpoche felszentelte a Karmapa Kulturális és Meditáció Központot, illetve Gyógyító Buddha meghatalmazást adott

• 2008. augusztusában Közösségünk szervezésében újra megrendeztük a Buddha Ereklye Kiállítást Budapesten, melyet 14.000 résztvevő tekintett meg.

• 2009. márciusában elkezdődött a 108 Nyungne a Csillaghegyi Központunkban, melyet öt társunk becsülettel végig “ült” és ezzel egy csodás dolgot vittek véghez a világ összes lénye számára.

• 2009. májusában Chöky Nangwa Rinpoche a Jonang hagyomány vonal tartó lámája a történelem folyamán hazánkban először Kalacsakra meghatalmazást adott a szép számban megjelent résztvevőnek.

• 2009. júliusában Tiszteletreméltó Cültrim Rinpocse 1 hetes elvonulást vezetett Taron illetve különböző meghatalmazásokban részesítette a résztvevőket Őszentsége a Dalai Láma születés napi ünnepségén Központunkat meglátogatta Őeminenciája Kontrul Rinpoche és Beru Khjence Rinpoche és az ünneplőket áldásban részesítették.

• 2009. augusztusában találkoztunk Őeminenciája Garchen Rinpocséval, kitől tanításokat és Gyógyitó Buddha beavatást kaptunk.
Bécsben Őszentsége a XVII. Karmapa fogadta közösségünk tagjait egy magán audiencián, később részt vettünk Őszentsége tanításain és a Zöld Tara meghatalmazáson.

• 2009. augusztus 20.-án Buddha Ereklye kiállítást rendeztünk Taron, melyen 4000 érdeklődő vett részt.

• 2009. szeptemberében Tashi Kenpho Rinpoche, a nagy megvalósítással rendelkező Drikung Kagyü láma 10 napig vendégeskedett a Központ meghívására hazánkban és számos ritka és értékes tanításban és meghatalmazásban részesítette az érdeklődőket.

• 2009. októberében egy éves előkészületi munka után elkezdődött a Szabadító Buddha Anya templomának az építése Taron, a Körősi Csoma Sándor Emlékpark területén.

• 2009. november: 23. Világvallások Hetének megnyitója a Karmapa házban. A “Világvallások Együttműködési Fórumának (VEF) rendezvénye” , melynek az egyházunk alapító tagja.

• 2010 január Két mongol nyingma láma – Dzsagvaral Bold Bátor és Szandzsa Lundá – érkezett a Karmapa Házba és Csö gyakorlatot tartott.

• 2010 március Jótékonysági est, melyet a Taron épülő Szabadító Buddha Anya Templom felépítésére rendeztünk.

• 2010. március Yeshi Namkhai (Namkhai Norbu Rinpocse fia) 10 napos dzogcsen tanítása és elvonulása a Karmapa Házban.

• 2010. április dr. Gendun Dhargay tibeti orvos tanít és személyes konzultációkat tart.

• 2010 április Douglas Penick (Trungpa Rinpocse tanítványa) tanítása: Geszár király és a dharma ösvénye itt és most.

• 2010. május. Anyák Napi ünnepség Taron

• 2010 május. 8 Nyungne Taron Láma Csöpel vezetésével.

• 2010. május. Csötyi Nangva Rinpocse újra Budapesten. Tanítást és meghatalmazásokat adott. Tanítás Guru Rinpocséről és a Guru Rinpocse meditációról, Fehér Mahakala meghatalmazás, Zöld Tara hosszú meghatalmazás.

• 2010. június 12. 1 napos szodzsong fogadalom, és tanítás és cog-felajánlás Láma Legsével a Karmapa Házban.

• 2010 június 24. Guru Rinpocse Cog felajánlás Láma Legsével a Karmapa Házban.

• 2010 június Tiszteletreméltó Cültrim Rinpocse Guru Rinpocse tanítást és meghatalmazás ad a Karmapa Házban

• 2010. nyarán június 28. – július 2 Tara meditáció elvonulás, az épülő Tara Templom díszítése, a szent iratok köteteinek csomagolása, a Templom szobrai töltésének az előkészítése, függönyök és egyéb textil kellékek varrása Cültrim Rinpocse vezetésével

• 2010 július 17. Dharma nap Láma Legsével a Karmapa házban.

• 2010 augusztus Buddha Ereklyék kiállítás Taron

• 2010. Szeptember 16. Telo Tulku (Tilopa inkarnációja) a Karmapa Házban tanít.

• 2010. szeptember 18 – 19. Őszentsége a Dalai Láma Magyarországra látogat, tanításokat, és Csenrézi meghatalmazást ad. Mindkét nap telt ház a Papp László Sport Arénában, az interneten pedig további tízezrek követik a tanításokat.

• 2010. szeptember 22. Tiszteletreméltó Khencsen Csötyi Nangva Rinpocse vezetésével a Karmapa Házban Mahakala (Csadrukpa) meghatalmazás.

• 2010. október 13-17. Khenpo Csödrak Tenphel Rinpocse, Gyalwa Karmapa Trinley Thaje Dordzse fő tanítója a Karmapa házban tanít. Tanítása a Buddha- természetről.

• 2010 november 1. A Budapest a Fény Ünnepe a Karmapa Házban.

• 2010 november 2. Betekintés a világvallásokba

• 2010 november Megérkezik a Tara szobor az új templomba Tarra.

• 2010 december az első Nyungne az új Tara templomban.

• 2011. február Loszár ünnepség a Karmapa Házban.

• 2011. február A magyar szellemiség és a buddhizmus kapcsolata. Előadás a Karmapa Házban. Előadók: Máté Imre Bácsa, Farkas Csilla, Cser Zoltán

• 2011. április 9-én Tiszteletreméltó Láma Ngawang Rinpocse a Magyarországi Karma Kagyüpa Közösség alapítója és szellemi vezetője 2011. április 9-én Svédországban eltávozott.

• 2011. május, 8 Nyungne Taron Láma Csöpel vezetésével.

• 2011 június 12. Egy nap egy buddhista szerzetessel: Láma Lekshe tanít a Karmapa Házban

• 2011. július 3. A Szabadító Buddha Anya Templom avató ünnepsége és Tara meghatalmazás Cültrim Rinpocse vezetésével

• 2011 július 4. Tara meditáció elvonulás Cültrim Rinpocse vezetésével.

• 2011. július 5-9. Csö meghatalmazás és elvonulás Cültrim Rinpocse vezetésével

• 2011. július 10. Karma Paksi meghatalmazás Cültrim Rinpocse vezetésével

• 2011. augusztus 20-21. Tar, Buddha Ereklyék kiállítás a Szabadító Buddha Anya Templomban.

• 2011. augusztus 27-28. Buddha Ereklyék kiállítás Szabadkígyóson, a Wenckheim kastélyban

• 2011. szeptember 10. Kenzur Csötyi Nangva Rinpocse ismét Magyarországon, Gyógyító Buddha gyógyító áldást és meghatalmazást ad. „Karma – A betegség és az egészség okai” címmel tanítás ad. „Rig Szum Gönpo – A Három család védelmezői” meghatalmazást és tanítást ad.

• 2011 október: 17. Beru Khjence Rinpocse  a Karmapa házban Vadzsrapáni, Hajagríva, Garuda meghatalmazást ad, valamint tanít a. A Három Drágaságról és a Három Gyökérről tanítás.

• 2011. október 18. Beru Khjence Rinpocse Dzambhala,  – A jólét és gazdagság Buddhájának meghatalmazását adja Taron.

• 2011. november 1. Tűzszertartás a halottakért Taron.

• 2011. december 31. – 2012. január 1. Csenrézi meditáció elvonulás Taron

• 2012 január 21. Kalszang Láma a Karmapa Házban Amithába meditáció gyakorlatát tanítja, és azt, hogy ha Hogyan születhetünk a Dévacsenbe.

• 2012 január 22. Kalszang Láma a Szabadító Buddha Anya Templomban arról tanít. hogyan nyerhetünk szerencsés emberi születést?