Kőrösi Csoma Sándor szentté avatása Japánban

„Kőrösi Csoma Sándor a tudomány hőse és vértanúja, aki kontinensek és népek testvériségét, kultúrák és irodalmak közeledését emberséggel, áldozatosan vállalta. Személye példázza, hogy egy nagy tudós életművében elválaszthatatlanul ötvöződik össze a nemzeti örökség ápolása az emberiség nagy, egyetemes hagyománykincsének művelésével. Érdekes, megragadó és nevelő hatású egyénisége a történeti mozgás erővonalait sűrítette össze, s így neve méltán kerül a világ nagy tudósainak panteonjába.” – írja Csetri Elek professzor Kőrösi Csoma Sándor indulásának szentelt könyvében.

Valóban népek, országok, kontinensek tudománya ötvöződik egybe Kőrösi Csoma Sándor munkásságába. Olyan távolkeleti országokban is a legmegkülönböztetettebb elismeréssel nyilatkoznak a „siculo-hungarian” áldozatteljes, emberfeletti munkásságáról, ahova be sem tette a lábát. Ezen országok között különös, előkelő helyezést Japán vívott ki magának azáltal, hogy az 1933. február-márciusi Csoma-ünnepség keretében a híres ázsiai kutatót a buddhizmus szentjévé avatta. Az eseményekről a Pesti Napló 1933. április 2-i számában szerezhetünk részletes tájékoztatást, Vályi Félix tudósítása révén, aki a Magyar Kelet-ázsiai Társaság megbízottjaként vett részt a japán rendezvényeken. Az alábbiakban e tudósítás fölhasználásával elevenítjük föl a Kőrösi Csoma Sándor szentté avatásával kapcsolatos tokiói ceremónia legfontosabb részleteit.

Február 22-én délután 3 órára a Taisho Egyetem dísztermében több mint ötszáz főnyi közönség gyűlt össze, egy japán és angol nyelven szóló meghívóra, melynek magyar fordítása így hangzott: „TAISHO UNIVERSITY, TOKYO, COMMEMORATION for: ALEXANDER CSOMA de KŐRÖS (1784-1842):

„A tokiói Taisho Egyetem emlékünnepélye Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) tiszteletére, aki a Keleti Tudományok magyar előharcosa, az első Tibeti-Szanszkrit-Angol Szótár és az első Szanszkrit Buddhológiai Lexikon szerzője, egyike a leghősiesebb alakoknak a Megismerés Történetében, akinek emlékét az egész világon tisztelik, abból az alkalomból, hogy szobra megérkezett Japánba, mint a „Magyar Keleti Társaság” ajándéka a japán nép számára, s mint a magyar barátság megnyilvánulása azokért a nagy szolgálatokér, amelyeket a japán tudomány teljesített a Keleti Kutatás és a nemzet együttműködés érdekében. 1933. február 22-én, szerdán délután 3 órakor, a Taisho Egyetem dísztermében, Tokyoban, Nishi Sugamo-machi tér”.

A vendégeket, akik között jelen voltak a J apán K ormány tagjai, a külügy és a közoktatásügy nevezetességei, a diplomáciai testület képviselete, a Taisho Egyetem teljes számú tanári kara és a diákság túlnyomó többsége, a tokiói társadalom színe-java, dr. Shio Bekyo elnök üdvözölte, azzal a megjegyzéssel, hogy „egészen ritka ünnepe van a japán tudományosságnak, egy egészen kivételes nagy ember megemlékezéséről van szó.”

Ezt követően Vályi Félix, a „Magyar Kelet-ázsiai Társaság” megbízottja angol nyelvű előadásban ismertette a hallgatósággal Csoma Sándor életművét, mely beszédet Tsunoda professzor, a New York-i Columbia Egyetem japán tanára tolmácsolt japán nyelven, mely utólag az egyetem évkönyvében két nyelven – japán és angol nyelven – kerül kinyomtatásra. A program harmadik pontja szerint a „Taisho Egyetem rektora, Fukuda főapát ünnepélyesen átvette a magyar előadó kezéből Csoma szobrát, elhelyezte a Buddha-oltáron a Buddha-szobor lótusztrónjánál, s teljes csendben megkezdte a 10 percig tartó felszentelő aktust, mely a Tendai Kolostor rítusa szerint a buddhizmus szimbolikus kézmozdulataival valósult meg. De adjuk át a szót Vályi Félixnek:

„Csodálatos kézmozdulatok ezek. A régi szanszkrit kifejezés szerint „Mudrá”-nak hívják az ujjak misztikus gesztusait, amikkel a szobor szellemi hatalmak szolgálatába lesz állítva, egy ezermester mágikus kézmozdulatai, amikről a közönség soraiban megjelent művészek még napokig csodálattal beszéltek.
Kétezer ötszáz esztendős tradíciókon épülnek ezek a szimbólumok, az ázsiai lélek legmélyebb rejtélyeit jelképezik; ebben az esetben azt jelentették, hogy Tendai Kolostor főpapja szentté avatja Kőrösi Csoma Sándort, a buddhizmus szentjévé, akinek Szanszkrit neve: „Bodhiszatva” (Eljövendő), míg japán nyelven a szanszkrit szóból „Boszatcu” lett. Csak a római egyház szentté avatási szertartása hasonlítható ehhez a rendkívül hatásos buddhista ceremóniához, amely az összes jelenlévő európai és amerikai vendégeket óriási mértékben meglepte. Csak most ébredtek a tudatára annak – hangzik Vályi megállapítása, hogy a japán buddhizmus a világtörténelem egyik legnagyobb tisztességét ruházta a száz év óta Dardzsilingben pihenő magyar aszkétára, aki megnyitotta a nyugati világ lelkét a buddhizmus értékeinek, s a keleti tudományok történetében olyan óriási jelentőséget szerzett Magyarországnak.”

Ezután következtek szólásra a japán szellemtudományok világhírű ékességei, tudósai, a Japán Császári Akadémia tajai, akinek nevét tisztelettel ejtették ki úgy Oxfordban, mint a többi nyugati egyetemeken. Először Takakuzu Dzsuzndsiro szanszkritológus következett, aki a nagy Japán Encyclopoedia Buddhica szerkesztője, számos filozófiai és vallástörténeti munka szerzője, Oxford tanítványa. Felszólalásában – írja Vályi – „azzal a tézissel lépett elő, hogy Japánnak Kőrösi Csoma Sándor példájából okulnia kell, s az ő nagy önfeláldozását kell utánoznia, hogy megtarthassa a buddhológia tudományában a vezetést, amelyet a nyugati egyetemek kiragadtak Japán kezéből, mikor Japán a materializmus hatása alatt elhanyagolta saját nagy szellemi értékeit. Csomát állította be követendő példának, a magyar tudóst, aki élete veszélye árán teremti meg a buddhológia tudományos alapjait, s aki feltétlenül megérdemelte a japán szellemi világ háláját, mint az első nyugati hőse a buddhizmusnak. A buddhizmus – hangoztatta a szónok – nem felekezeti mozgalom, nem ismer faji határokat, s így a keresztény Csomát szívesen fogadja be a buddhizmus történelmi hősei felszentelt „Bod hiszatvái” közé.”

Következett „a japán szellemi élet legfestőibb alakja”, Kavagucsi Yekai, a híres tibetológus, aki négyszer járt Közép-Ázsiában, Csoma nyomdokain. Elmondta, hogyan határozta el 41 évvel annak előtte, hogy Csoma művét fogja folytatni, Csoma hősies élettörténete lévén az indító ok Ka vagucsi első tibeti útjára, mely 1896-ban következett be, mely alkalommal Nepálon át próbált a titokzatos Tibetbe hatolni. De a nepáli kormánybiztos vonakodott a fiatal japán orientalistának vízumot adni, s hosszú idő telt el az engedély megadásáig. Egy napon a nepáli kormánybiztos meglátta Kavagucsi kezében Csoma tibeti szótárát, s azonnal felajánlotta a vízumot, Csoma híres műve ellenében. Így vált a magyar tudós neve ajánlólevéllé, amellyel aztán a japán tudós behatolt a közép-ázsiai népek szívébe. Amerre csak Kavagucsi megfordult Nepálban és Tibetben, mindenütt a legnagyobb tisztelettel emlegették az Ázsiába szakadt magyar tudóst, sőt a legenda szárnyán már régóta „Bodhiszatva” lett Csomából, mielőtt hivatalosan tudomásul vették volna, hogy Csoma sírjához zarándokolni jártak a buddhisták. Sírfeliratát, melyet a brit-indiai kormány tétetett az emlékkőre, kegyes kezek lemásolták, s áhítattal őrizték. Egy ilyen sírfelirat a tokiói Csoma kiállításon is kifüggesztésre került a Síremlékről készült fényképpel egyetemben.

„Igenis – hangsúlyozta a jeles tudós – mi elismerjük, hogy Kőrösi Csoma Sándor a buddhizmus legnagyobb szentjei közé tartozik, „Csoma Boszatcu” a
magyar Bod hiszatva: örök időkre a szívünkben fog élni.”

Az ünnepély utolsó szónoka a híres magyarbarát történetíró, Shiratori Kurakicsi professzor volt. Shiratori három évtizeddel annak előtte fél évig tartózkodott Budapesten, ahol a magyar történelmi kutatásokkal foglalkozott, s azóta is élénken érdeklődött a magyar-keleti vonatkozások iránt. Ezt tükrözte az ünnepélyen elhangzott előadása is, melynek témája Hungary and Oriental History volt, melyben rendkívüli alapossággal vázolta a magyar keleti kutatások világtörténelmi jelentőségét, a leghatározottabban kihangsúlyozván, hogy „a japán népnek kivételes okai vannak, hogy a magyarokat testvéreinek tisztelje.”

A felemelő emlékünnepély – olvassuk továbbá a tudósításban – buddhista-zsolozsmák éneklésével fejeződött be. „A Lótusz-Szútrából énekelt állva az 500 főnyi közönség Kőrösi Csoma Sándor emlékére előbb halk melodikus hangon, aztán mindinkább erősödő dallammal, valami távol-keleti misztikus bensőséggel, melyet csak a keresztény ókor ismerhetett. Végtelenül felemelő látvány volt ez, tízezer mérföldre Magyarországtól, amint Buddha oltárában égő gyertyák között ott meditált Kőrösi Csoma Sándor ülő bronz alakja a Lótusz-Trón előtt, s amint a hívők serege a szobor Buddhában olvadni látszó alakja felé fordulva imádkozott.”

A fölszentelt szobor hivatalos átadására az ünnepélysorozat utolsó napján, 1933. március 7-én került sor. A szobor, mely a kiváló székely származású szobrász művészi alkotása, a Japán Császári Ház Múzeumába lett elhelyezve. Március 7-én reggel Yuaza Kurahei, a Császári Ház Minisztere a Császári Múzeum elnökének, dr. Szugi Eizaburonak és a szépművészeti osztály főnökének, dr. Akiyamának társaságában külön kihallgatáson fogadta a Magyar Kelet-ázsiai Társaság megbízottját, Vályi Félixet, s a Császári Ház, valamint a Japán Kormány nevében ünnepélyesen megköszönte a Társaság ajándékát, megígérvén, hogy mindenben támogatni fogja a Társasággal való tudományos kapcsolatok kiépítését. A Császári Ház miniszterétől Oaya államtitkárhoz mentek kihallgatásra, aki a küldöttségnek szintén kifejezte háláját és elismerését, valamint készségét a kulturális kapcsolatok támogatására.

„Ezt az ünnepélyes állami aktust követte – hangzik továbbá a helyszíni tudósítás – a Csoma-szobor hivatalos elhelyezése a Császári Ház múzeumában, melynél jelen voltak a múzeum teljes tisztviselői kara dr. Szugi elnök és dr. Akiyama, szépművészeti osztály főnöke vezetésével; az átadási aktusról a múzeum japán kalligráfiával kiállított elismervényt adott, amelyben a múzeum elnöke ígéretet tett, hogy a szobornak gondját fogja viselni. A Császári Múzeum fényképésze felvételekben örökítette meg az átadás, valamint az egész ünnepség momentumait, s az elnök a magyar megbízottnak gyönyörű, két hatalmas kötetből álló díszművet adott ajándékba: a régi japán császárok birtokában volt selymek és brokátok rajzainak színes reprodukcióit, melyek a 7-ik, 8-ik és 9-ik századokba nyúlnak vissza, s amelyeknek eredetijeit a Nárai „Szosho-in” őrzi.

Ez alkalommal tudtuk meg azt is, hogy a „Szosho-in” kapui évente csak egyszer nyílnak meg, november elején, s akkor csakis kimondottan a császár személyes küldöttjének a jelenlétében. A kapukat 1200 év óta császári pecséttel zárják le, s valamennyi idegennek csakis a kormány engedélyezésével mutathatók be a rendkívül értékes kincsek.

Az átadási aktust követő teán dr. Szugi és dr. Akriama ismételten kijelentették, hogy a jövőben fokozott figyelemmel fogják követni a magyar keleti kutatásokat, melyekről már évtizedek óta igen sok jót hallottak, s hogy kivált a honfoglalás kori és népvándorlási korszak művészeti és régészeti emlékeivel kívánnak behatóbban foglalkozni. A Magyar Nemzeti Múzeum népvándorlási gyűjteménye és a magyarországi szkíta ásatások iránt különösen nagy volt az érdeklődés, és módját fogják ejteni, hogy a japán művelt közönség is megismerkedjék a magyar keleti kutatások jelentőségével.

Kőrösi Csoma Sándort szentté avatták Japánban. De ez nem minden – hangzik a tudósító végmegállapítása – nagyszabású akció indult meg, hogy a magyar orientalizmus tudományos eredményeit a japán egyetemeken is megismerhessék. Tervbe vettek egy Kőrösi Csoma tanszéket idegen tudósok számára, amelyet minden évben más előadóval fognak betölteni, s amely örökre fogja hirdetni a japán tudományos világban Csoma és a magyar név dicsőségét. A japán sajtó nagy érdeklődést mutatott úgy a magyar tudományosság és művészet iránt, valamint Csorba Géza neve iránt is, s az egyszerű japán nép köréből mozgalom indult meg, avégett, hogy módot találjanak arra nézve, hogy valamilyen formában kompenzálják a Magyar Kelet-ázsiai Társaságot és az alkotó művészt ezért a szimbolikus, magasztos emberi gesztusért.

A tokiói ünnepi rendezvénysorozat híre, s Csoma Sándor szentté avatása, pár hét alatt Enyedre is eljutott. A helybeli „Enyedi Hírlap” 1933. április 16-án ismerteti olvasóival az ünnepségek lefolyását. Az ismertetőből most csupán a bevezető és a befejező passzust ragadjuk ki. A bevezető rész így hangzik: „Dicső pálya az olyan férfié, ki magas célért áldozza életét. Van valami a világon, mit leláncolni nem lehet: a bátor, erős, meggyőződéstől vezetett férfiakarat. De van valami e világon, ami ennél nehezebb és szebb: az a tántoríthatatlan állhatatosság, mellyel a férfi egy nagy eszme kivitelének szenteli egész életét. Ezekkel a nemes jellemvonásokkal bírt a Bethlen Kollégium nagynevű tanítványa, az egyszerű enyedi diák, a nagy magyar oriantalista: Kőrösi Csoma Sándor, kit a közelmúltban a távol-keleten, Tokióban, nagyszabású ünnepség keretében avattak a buddhizmus szentjévé. A japán államvallás egyik legnagyobb tisztségét ruházta a száz év óta Dardzsilingben pihenő magyar aszkétára.”

A befejező rész pedig így hangzik:

„Szép olyan fajból származni, melynek neve a világot dicsőséggel tölti el, szép nagy ősök emlékeire visszatekinteni, de nagy tettekben meghaladni elődeinket, kiktől származánk, ez szebb, dicsőbb hivatás. De nem szabad elfelednünk, hogy szebb jövő csak nagy tettek jutalma lehet. Nagy célok elérésére nemcsak lelkesedés, de kitartás és állhatatosság is kell. És erre a legszebb példát Kőrösi életében látjuk, ki célját – mely talán elérhetetlen volt – ha nem is valósította meg, de akinek a történelem ítélőszéke odaítélte a babérkoszorút.

Ilyen jó magyar és nemes férfiú volt a Bethlen Kollégiumnak dicső tanítványa, Kőrösi Csoma Sándor. Méltó arra, hogy emléke példaként állíttassék a serdülő nemzedék elé!”

Györfi Dénes
Nagyenyed és kollégiuma című munkájában