Khenpo Tashi Rinpocse tanítást ad Milarepa dalaiból
Budapest
Baross u 80
1082 Magyarország
Nagy örömünkre szolgál, hogy Khenpo Tashi Rinpocse ismét jön Magyarországra és Központunkban több programot is tart.
2025. január 12-én, délután 15 órától MILAREPA DALAIBÓL ad tanítást a Karmapa Házban, melyre várunk mindenkit szeretettel!
Milarepa (tibeti: རྗེ་བཙུན་མི་ལ་རས་པ; kb. 1052–1135), más néven Dzsecün Milarepa a tantrikus tibeti buddhizmus egyik legfontosabb alakja, akit a buddhizmus egyik legnagyobb szentjeként tartanak nyilván. Nemcsak a legnagyobb tibeti költők és misztikusok egyike, de egyike a „marpa kagyü” hagyomány négy vonaltartójának, s tőle származtatják a buddhizmus úgynevezett lámaista irányzatát és a karma kagyü vonalat is.
Dzsecün Milarepa a XI-XII. században élt talán legismertebb jógi, aki egy élet alatt érte el a teljes megvilágosodást. Gyermekkorában sok megpróbáltatáson esett át. Apja korán meghalt és rokonai tették rá kezüket földjére és vagyonára. Sok nélkülözésen esett át míg anyja kívánságára fekete mágiát tanult, hogy ellenségein elégtételt vegyen. Oly sikeres volt, hogy több mint 35 embernek okozta halálát és sok más élőlénynek is nagy szenvedést okozott. Rájött, hogy ezek a tettek mind vissza fognak hatni rá ezért a dharmához fordult, hogy megtisztítsa magát. Ekkor éledt fel mestere, Marpa és közte egy régi karmikus kapcsolat.
Marpa igen kemény képzésnek vetette alá Milarepát. Számos házat építettet vele majd sorban le is romboltatta vele az egészet. Mikor Milarepa végső elkeseredésbe esett, átadta neki a dharmát, ami egy élet alatt megszabadít. Sok éven át barlangokban gyakorolt míg végre elérte a teljes megszabadulást. Számos tanítványa lett, akik közül sokan szivárvány testben hagyták el a földi létet – nem maradt utánuk holttest. Milarepa Gampopának adta tovább tanításainak esszenciáját.
A múltbéli buddhák megjövendölték, hogy minden lény, akiben a nevemet csak egyszer is meghallva odaadás kél, elkövetkezendő hét életén át nem születik újra az alsó birodalmakba, továbbá emlékezni fog minden életére.
– Milarepa végakarata
***
KÖNYVAJÁNLÓ: https://buddha-tar.hu/books/milarepa-szazezer-dala-i-kotet/
***
Khenpo Tashi Rinpocse 1963-ban született Ladakhban. 6 éves korában a Lamayuru kolostor növendéke lett, 9 évesen avatták szerzetessé a Yungdrung Tharpa Ling kolostorban. A szertartások és dharma-szövegek komoly tanulmányaiba kezdett, valamint kiváló tanítók és khenpók szellemi vezetésével tanulmányozta a buddhista filozófiát. A khenpo fokozat elnyerése után, Őszentsége Drikung Kjabgön Csechang Rinpocse kérésére, csaknem 12 évig a Drikung Kagyü Intézetben tanított az észak-indiai Dehradunben és az intézmény apátjaként a fiatal szerzetesek képzéséért felelt. Druwang Rinpocse szellemi vezetésével összesen 12 évig volt szigorú elvonulásban a nepáli Tatopaniban, Nyanyon Lapchiban, a nagy jógi, Milarepa egyik titkos szent helyén. Ezt követően Garchen Rinpoche és Druwang Rinpocse kérésére és ösztönzésére újra tanítani kezdett. Őszentsége Drikung Kyabgön Chetsang áldásával Khenpo Tashi Rinpocse jelenleg Almora elvonulási központjának a vezetője. Világos és egyszerű tanításai, valamint a tibeti asztrológia terén szerzett nagy tudása miatt Khenpo Tashi nagy tiszteletnek örvend tanítványai körében.
***
Felajánlás a tanításra: 5.000 Ft
(Alapkő és támogatói kedvezmények érvényesíthetőek.)
Fizetés: a helyszínen, készpénzben. Előre jelentkezni nem kell!
Várunk minden kedves érdeklődőt szeretettel!