NE HAGYJUK, HOGY A KÖZPONT JÖVŐJE BIZONYTALANNÁ VÁLJON! Segítsd kamatmentes kölcsönnel a Központ fennmaradását!
Kedves Szangha-társaink, Barátaink, Támogatóink!
Nagy tanítás mindannyiunk számára ez a koronavírusos helyzet az állandótlanságról, az élet kiszámíthatatlanságáról, a mulandóságról. Talán Ti is többen tapasztaljátok az életetekben most, hogy a korábbi tervek füstbe mentek, a napi rutin felborult, és a megváltozott körülményeknek megfelelően kell élni most a napokat még beláthatatlan ideig. Ezek a hatások a Központ életét, menetrendjét, terveit is teljes mértékben felborították, és ebből fakadóan a tervezett pénzügyi bevételek és források elapadtak.
Jelenleg 2 hónapja szünetelnek a programjaink, elmaradnak a nagy ünnepi rendezvények, tervezett elvonulások, és ez így marad még előreláthatólag augusztusig. Sajnos a korábban meghívott külföldi lámák, rinpocsék, tanítók nem tudnak beutazni az országba egyelőre, de a csoportos programok szabályozásai is ellehetetlenítik ezeknek a megrendezését. Tari Kőrösi Csoma Emlékparkunkban a boltunk is csak korlátozottan tud nyitva tartani, de a turista forgalom is erősen visszaesett.
Nagyon köszönjük mindenkinek, aki eddig az online tanításokért pénzbeni felajánlásával hozzájárult a Központ fenntartásához e nehéz időkben, minden felajánlás nagy megbecsülésben részesül! Azonban ezek az összegek éppen hogy a rezsiköltségek kifizetésének egy részét fedezik csak, többi részét a Közösség a tartalékaiból rendezi.
Továbbá, mint tudjátok, nagy építkezésben vagyunk, már több mint egy éve épül a Szkíta és Magyar Szellemiség Kőrösi Csoma Sándor Központja, amit a Közösségünk több éves megtakarításából fedeztünk, és ami óriási anyagi megterhelést jelentett eddig a Közösség számára. Továbbá, pár hónappal ezelőtt elkezdtünk építeni a Sztúpa mellett egy „Milarepa-barlangot”, amely Milarepa életéből egy számunkra fontos jelenetet fog megjeleníteni szobor-installáció formájában.
Így a jelenleg kialakult helyzet miatt ezeket az építkezéseket le kellett állítani bizonytalan ideig.
Mindkét építkezésnek óriási szellemi jelentősége van. A Kőrösi Csoma Sándor Központ (amely templom és múzeum is egyben) egész Magyarországra, de az egész világra nézve is nagyon fontos szerepkörrel és horderővel bír, hiszen a szkíta-hun-magyar szellemiség és a buddhizmus évezredes kapcsolatát hivatott bemutatni, továbbá ennek megfelelő szakrális erőhelyként működni.
A Milarepa barlang pedig nekünk buddhista gyakorlóknak egy fontos emlékeztető és ösztönzés a megvilágosodásra vonatkozóan.
A „Milarepa barlang” jelenleg szerkezetkész állapotban van. Szeretnénk még a nyár előtt kívül-belül bevakolni, fehérre festeni, és a járólapokat letenni, hogy a látogatókat ne egy építési terület fogadja a Sztúpánál. Ezek a munkák kb. 3 millió forintba kerülnek az előzetes árajánlat alapján.
A Szkíta és Magyar Szellemiség Kőrösi Csoma Sándor Központja már majdnem szerkezetkész állapotban van. Itt még egy nagyon fontos munka nem készült el, a tető befedése alumínium lemezzel. Ez azért lényeges, mert így nagyon könnyen beázhat az épület, és az eddig elvégzett munkánk kárba vész. Az alumínium lemezeket már megvettük, de még kb. 7 millió forint hiányzik a munka befejezéséhez.
Az építkezés menetéről és jelen állapotáról itt láthattok egy képes összefoglalót: https://csomakozpont.blogspot.com/2019/02/elindult-az-epitkezes.html
Ez a két munka tehát nagyon fontos és nem húzható sokáig.
Ezeken felül, még a nyáron be kellene vakolni kívülről a Szkíta és Magyar Szellemiség Kőrösi Csoma Sándor Központját. Ebben az esetben is az a cél, hogy az épület kívülről szép, befejezett legyen, és ne építkezés hangulat fogadja az Emlékpark látogatóit.
Úgy látjuk, az lenne a legjobb, ha tudnánk folytatni minél hamarabb ezeket az építkezéseket, ezért arra szeretnénk kérni mindazokat, akiknek módjában áll, és szeretne segíteni, hogy kamatmentes kölcsönnel segítsék átmenetileg a Központot, és ezáltal az építkezések folytatását.
Ehhez az ötletet Dupsing Rinpocse adta, aki elmondta, hogy a kamatmentes kölcsönnel való hozzájárulás a dharma közösségekben az egész világon elterjedt, jól működő gyakorlat.
Technikailag ezt egy kölcsönszerződés formájában oldanánk meg. A minimális összeg 500.000 Ft lenne, és a visszafizetés dátuma pedig 2021. március 31-e.
A Közösségnek a visszafizetésre van fedezete, hiszen az Adó 1 %-okból 2019-ben már befolyt az államkincstárba annyi felajánlás, amiből garantáltan vissza tudja fizetni a kölcsönöket, ám ezt az összeget csak 2021 tavaszán utalják Közösségünk számlájára.
Kérjük ez ügyben vedd fel a kapcsolatot Balogh Zsolttal az alábbi elérhetőségeken:
E-mail: zsbalogh@t-online.hu
Mobil: + 36 30 921 4567
Előre is köszönjük nagylelkű felajánlásaitokat és segítőkészségeteket! Tudjuk, hogy jelen helyzetben mindenki még inkább óvatos a tartalékait illetően, így most minden felajánlás kiemelt erejű.
Továbbra is nagy megbecsüléssel fogadunk minden egyéb felajánlást!
A Központ mindannyiunké, gyakorlásunk és spirituális fejlődésünk kiemelt helyszíne, egész Magyarország és a világ számára nagy jelentőségű spirituális hely.
Ne hagyjuk, hogy a Központ jövője bizonytalanná váljon, segíts Te is lehetőséged szerint!
Hálás köszönet!
Láma Csöpel és az MKKK ügyvivők