Korunk paradoxona

Nagyobbak a házak – kisebbek családjaink;
több a kényelmünk – kevesebb az időnk;
több a végzettségünk – kevesebb az értelmünk;
több a tudás – kevesebb az ítélőképesség;
több a szakértőnk – több a problémánk;
több a gyógyszer – kevesebb az egészség.

Megjártuk a Holdat oda-vissza,
de bajos köszönteni a szemben lakót.
Több a számítógép, több az információ,
több példányban készülnek másolatok,
mint valaha – ám kevesebb a kommunikáció.

Nagyok lettünk mennyiségben,
de minőségben aprók;
gyors ételek és lassú emésztés ideje ez;
magas ember törpe jellemmel;
égbe szökő nyereségek –
ám sekély kapcsolatok;
e korban sok van a kirakatban,
de a szobában semmi.

Évezredek sötétjét elűzi egyetlen gyertya fénye –
Ne átkozd a sötétséget, gyújts világot!”
– Buddha

Elménk művészhez hasonló:
alkotója minden létbirodalomnak.
Mindezt a sokoldalú elme teremti.
– Buddha

A tudatod megszabja, mi az, amit észlelni tudsz

Testünk érzékszervein keresztül rengeteg információ érkezik tudatunkba, amelyet feldolgozunk, érzékszerveinkkel újra és újra átszűrünk, és minden lépésnél elvész egy csomó információ. Végül kiderül, hogy a tudatunk önellátó. Agyunk négyszáz milliárd bit információt dolgoz fel másodpercenként környezetünkről, testünkről, érzéseinkről és az időről, de mi ebből csak kétezer bit-re figyelünk. Ez azt jelenti, hogy egy olyan világban élünk, ahol minden, amit észlelünk, csak a jéghegy csúcsa – csak azt vesszük észre, amit a szokásaink megengednek, miközben egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk a fennmaradó hatalmas információtömeget – a számtalan lehetőség hatalmas jéghegyének nem látható részét. Ha az agy négyszáz milliárd bit infót dolgoz fel, és mi ebből csak kétezerre figyelünk, az azt jelenti, hogy amit valóságnak élünk meg – ami a világunk – az csak a tudatunk által kiszűrt és korlátozott információ halmaza. A tudatunk pedig a saját adottságai és korlátai alapján végzi a szűrést.

Milyen az elefánt?

Egyszer odavezettek néhány vakot egy elefánthoz, és megkérdezték tőlük, milyen az elefánt. Az első vak megtapogatta az elefánt agyarát, és azt mondta, az elefánt olyan, mint egy hatalmas répa. A második a fülét fogta meg, és úgy vélte, az elefánt olyan, mint egy legyező. A harmadik, aki a hasát tapintotta, azt hitte, az elefánt olyan, mint egy óriási hordó. A negyedik a lábát ölelte át, és úgy érezte, az elefánt olyan, mint egy mozsár. Az utolsónak pedig, aki a farkát ragadta meg, úgy tűnt, az elefánt olyan, mint egy kötél. Egyik vak sem volt képes leírni az elefánt valódi alakját. Ugyanígy, ahogy történetünkben a vakok csak az adottságaik szűk korlátai között voltak képesek az elefánt érzékelésére, a zavaros korlátolt elménk, amely csak a viszonylagos látszatigazságot látja, képtelen a dolgok igaz természetének megértésére.

Valóság-csináló gépek vagyunk

Csak azt látjuk, amiről elhisszük, hogy lehetséges. Mintákat keresünk, amelyeket már létrehoztunk magunkban korábbi tapasztalatokból. Egyszer egy lovardában tanúja voltam, hogy egy kétéves kisfiú képtelen volt felismerni a saját bátyját két méterről, csak azért, mert az lovon ült. A kisfiú egy emelvényen állt, és bátyja újra és újra ellovagolt közvetlen előtte, szemmagasságban, karnyújtásra, és hiába mondták neki, „nézd, ott van Jani!” – ő nem volt képes ráismerni.

Elménk termel. Mi állítjuk elő a valóságot. Valóság-csináló gépek vagyunk. Mi hozzuk létre folyamatosan mindazt, amit valóságnak nevezünk. Tudatunkat cselekedeteinkkel programozzuk. Minden tapasztalatunk lenyomatokat, mintákat hagy maga után a tudatunkban, és mindig ezek szűrőjén keresztül észleljük a dolgokat. Tudatunk olyan, mint egy tükör, amelyet teljesen befednek az általunk ráfestett minták. A tükör maga ki sem látszik, és így képtelen tükrözni a valóságot. Ha ránézünk, csak a mintákat láthatjuk. A tudatunkban elraktározott lenyomatok kényszerítenek minket arra, hogy hogyan észleljük és lássuk a dolgokat. Nincs külső világ, ami független a belsőtől.

Buddha tudományos forradalma

Elménk művészhez hasonló:
alkotója minden létbirodalomnak.
Mindezt a sokoldalú elme teremti.
– Buddha

2500 évvel ezelőtt Buddha útjára indította tudományos forradalmát. Tanítása több, mint vallás: bensőnk feltárásának tudománya és művészete, a Belső Ösvény, melynek gyakorlója feltárja mind az elméje, mind pedig az elméje által tapasztalt jelenségvilág valódi természetét. Ugyanakkor ez az út egy hiteles életbölcselet is – egy életvitel, mely az élet értelmével foglalkozik, és segít megértenünk, hogyan oldhatjuk meg életünk és a világ szenvedésének kérdéseit.

Amikor itt azt mondjuk, tudomány, nem az anyagi dolgokat elemző száraz tudományra gondolunk – a Belső Ösvény sokkal mélyebb annál. Azt jelenti, behatolunk a leghatalmasabb világ, belső világunk valóságának mélységeibe.
A tanítások útmutatását követve a gyakorló megtapasztalja mind saját bensőjének – elméjének -, mind pedig környezetének – a külső világnak az igaz természetét. Buddha Belső Ösvényének alapvető üzenete az, hogy a külső világot lehetetlen megismerni belső világunk megismerése nélkül, sőt éppen belső világunk feltárása vezet el külső valóságunk megismeréséhez.

Buddha tudományos forradalma gyorsan elterjedt Ázsia fejlett szellemiségű és nyitott gondolkodású országaiban. Az évszázadok során Európát is több hullámban elérte – az ókortól kezdve egész napjainkig – és megtermékenyítő hatást fejtett ki a Belső Ösvény nagy közép-ázsiai, közel-keleti és európai megvilágosult gyakorlóinak közvetítésével. A Nyugaton uralkodó szűklátókörű vallásos és tudományos dogmatizmus és babona azonban csak a legutóbbi időkben veszített annyit erejéből, hogy e megvilágosult eszmék széleskörű, nyílt és közvetlen elterjedése itt is lehetővé váljon. Az utolsó nagy akadály a „klasszikus” természettudományos szemlélet volt, amelynek földhözragadt dogmáit alaposan beleverték az iskolában mindannyiunk fejébe. A huszadik század azonban gyökeres fordulatot hozott: az új kvantumfizika és agykutatás elsöpörte az elavult szemléleteket, és kitárta a kaput a belső és külső világ elválaszthatatlanságán alapuló megismerés felé.

Az igazság szintjei

Mindannyian egyszerre több különböző világban élünk. Az egyik a sejtjeink világa. Egy másik az atomjaink világa. Következő a nukleonok világa. Ezután következnek a különböző szintű finomenergiák világai. Mindezek teljesen más-más világok, melyeknek teljesen különböző, saját matematikájuk, saját nyelvük van. Azonban ezek kiegészítik egymást, mert én a saját atomjaim vagyok, de a saját sejtjeim is vagyok, és a saját energiatestem is vagyok. Mind igaz, csak az igazságnak más-más szintjei. A tudomány és a filozófia feltárta az igazság legmélyebb szintjét, amely az egység elemi szintje. A valóság legmélyebb szubnukleáris energia szintjén te és én egyek vagyunk. A környezetünkben lévő dolgokat, valamint a testünket és az elménket – a gondolatokat, érzelmeket stb. – ugyanazoknak az energiáknak a játéka teremti. A mindenben tevékeny alkotó energia folytonos, szétvághatatlan.

Adjunk új irányt életünknek!

Itt az idő, hogy új irányt vegyünk fel. Az új irány új világnézetre alapul, amely a réginek a továbbfejlesztése. Lássuk be, a világegyetem hatalmasabb és gazdagabb, mint amilyennek gondoltuk eddig. Mindig messze meghaladja gondolataink és fogalmaink lehetőségeit. A megvilágosult közvetlen megtapasztalás lehetősége és képessége bennünk van már most. Ahogy az álomból fel tudsz ébredni, ebből a most átélt viszonylagos ébrenléti állapotból is képes vagy felébredni a tökéletesen felébredt állapotba. Sokan mások megtették már ezt előtted.

Jó – rossz

Földünkön óriásiak a vallási előítéletek, és a belőlük táplálkozó problémák. Mi ezeknek az alapjuk? A jó és a rossz fogalmait övező zűrzavar. A rossz cselekedetekért Isten megbüntet, a jókért megjutalmaz. – Egyszerűnek tűnik, ám a valóság egészen más. A valóságban nincsenek jó dolgok vagy rossz dolgok, a jó és a rossz mindig nézőpont kérdése. Mindnyájunknak vannak tapasztalatai arról, hogy ami az egyiknek jó, lehet, hogy a másiknak rossz, és ami az egyik helyzetben jó, lehet, hogy a másikban elvetendő. A jó és a rossz, az elfogadás és az elutasítás sok esetben csak nagyon felületes ítéleten alapul. Ítélkezés helyett lehet, hogy nagyobb hasznunkra válna, ha fejlesztenénk a gondolkodásmódunkat arról, hogy miért vagyunk a világon.

Bizonyos cselekedetek, gondolatok formálnak bennünket, közelebb visznek valódi természetünkhöz – ezek a szeretetből táplálkozó jótékony cselekedetek. Másfelől vannak olyan cselekedetek, amelyek nem formálnak, sőt rombolnak, eltávolítanak eredeti természetünktől – ezek az erőszak megnyilvánulásai, az ártalmas tettek. Ez nem a jó vagy a rossz kérdése. Mindenkinek isteni természete van. Gondolatainkkal, szavainkkal és tetteinkkel mi teremtjük a világot.

Ami az egyik embernek igaz, lehet hogy a másiknak nem igaz, és ami az egyik helyzetben igaz, lehet hogy a másikban nem igaz.

Ki annak a megmondhatója?

Egy szegény embernek volt egy öreg lova, amellyel a földön dolgozgatott. Egy nap a ló elszabadult, s eltűnt a dombok között. A szomszédok sajnálatukat fejezték ki a szerencsétlenség miatt, mire az öreg csak ennyit mondott: – Szerencse, vagy szerencsétlenség? Ki annak a megmondhatója?
Egy hét múlva a ló visszatért a dombok közül egy ménes vadlóval, és amikor a szomszédok az öreg szerencséjén örvendeztek, ő csak ezt mondta:
– Szerencse, vagy szerencsétlenség? Ki annak a megmondhatója?
Amikor a fia megpróbálta betörni az egyik vadlovat, leesett róla, és eltörte a lábát. A szomszédok ezen sajnálkoztak, de az öreg csak ennyit szólt:
– Szerencse, vagy szerencsétlenség? Ki annak a megmondhatója?
Néhány hét múlva bevonult a hadsereg a faluba, és besoroztak minden épkézláb fiatalembert. Amikor az öreg fiát a törött lábával meglátták, lehagyták a névsorról. Szerencse volt ez, vagy szerencsétlenség? Ki annak a megmondhatója?

Buddha, a Szkíta Bölcs

Volt a világon néhány ember, aki a saját tudatával kezdett foglalkozni, s ezáltal mérhetetlen segítséget nyújtott megszámlálhatatlan lénynek. Ilyen volt Buddha is, 2500 évvel ezelőtt. Apja őt is arra akarta nevelni, hogy mások tudatával foglalkozzon: legyen király.

Ő azonban egy nap apja elé áll, és így szólította:

– Kérlek, válaszolj nekem egy pár kérdésre! Te jó király vagy, népedet boldogítani akarod, igazságos uralkodó vagy. Az emberek életében alapvetőek a betegségből, az öregségből, valamint a halálból fakadó szenvedések. Te, mint király, a rendelkezésedre álló összes csodálatos eszközzel, meg tudod-e az embereket óvni ezektől a szenvedésektől?

A király elgondolkozott, és azt válaszolta:
-Nem.

Buddha így folytatta:
-Akkor mi értelme mindannak, amit teszel? Én mindezektől a szenvedésektől akarom megszabadítani nemcsak népemet, hanem a világ összes lényét!

Otthagyta a palota minden kényelmét és elindult, hogy gyógyírt találjon a lények szenvedésére. Először felkereste a legnagyobb tanítókat, ám azt tapasztalta, hogy ők sem voltak birtokában a végső válasznak. Ezután hat évet töltött szigorú magányos aszkézisben, azonban ráébredt, hogy az önsanyargatás nem célravezető. „Ha túlfeszíted a húrt, elpattan. Ha túl lazára engeded, nem ad hangot.” – magyarázta egy a Szkíta Bölcs közelében elhaladó zenész tanítványának. A hagyomány az mondja, e szavak hatására hagyott fel Buddha az aszkézissel, és talált rá a középútra, majd rövidesen elérte a megvilágosodást, a végleges felébredést a zavaros tudat szenvedéssel teli világából. Buddha 2500 év óta, máig nagy hatást gyakorol a világra. Számtalan embernek és lénynek hozott boldogságot azáltal, hogy a saját elméjével foglalkozott.

A külső és belső világot megismerhetjük a maga teljességében

Agyunk csodálatos eszköze a még csodálatosabb tudatunknak, melynek képességei korlátlanok. Tudatunkat meg kellene ismerni, és megtanulni a természetének megfelelő módon használni. A Belső Ösvény nagy hasznunkra lehet, segíthet abban, hogy új dolgokat tanuljunk, és hogy tényleg képesek legyünk változtatni. Segítségével jobbá válhatunk, és szolgálhat minket önmagunk meghaladásában.

A létezés magasabb szintjén megérthetjük az önmagunkhoz, az emberekhez és a világ dolgaihoz fűző valóságos viszonyunkat. És itt a bensőnk szerepe is fontosabbá válik. Felfedezhetjük, hogy létezik tudatunknak egy spirituális része, ahova be is hatolhatunk. Ezzel a képességgel valamennyien rendelkezünk. Nekünk magunknak kell a valóságot alakítanunk, szabadon. Tudatos cselekvéssel kézbe vehetjük a jövőt.

Mindennel kapcsolatban állunk

Mindannyian végtelenül értékesek vagyunk. Rendelkezünk elegendő képességgel és bölcsességgel ahhoz, hogy létünk valódi értékeit feltárjuk és formába öntsük. Ebben nem szükséges, sőt nem is lehetséges másokra hagyatkozni. Igaz értékeink éppen attól igazak, hogy mi annak tapasztaljuk meg őket.

Sokkal többek vagyunk, mint gondolnánk. És még annál is többek lehetünk. Képesek vagyunk alakítani a környezetünket, befolyást gyakorolni az emberekre. Kézbe vehetjük a jövőnket. Miénk a felelősség mindezekért. Én, a környezetem és a benne élő lénytársaim nem vagyunk külön dolgok, egyazon dolog részei vagyunk. A világegyetemben mindenkivel és mindennel kapcsolatban állunk. Nem vagyunk egyedül, nem vagyunk elszigetelve.

Az a feladatunk ebben az életünkben, hogy fejlesszük ezt a csodát, amit tudatnak hívnak, és megtanuljuk, hogyan teremtsünk a lehető legjobb módon, minden lény javára. Azért létezünk, hogy alkossunk, és hogy csendben átitassuk a teret tiszta eszmék és gyengéd, szeretetteljes gondolatok és cselekedetek seregeivel. Azért létezünk, hogy felismerjük és méltányoljuk igaz énünket, ahol valós esélyünk nyílik arra, hogy megismerjük az elménk igaz természetét. Amikor ez a szemléletváltás bekövetkezik, akkor veszi kezdetét a megvilágosodás útja.Egy nap valamennyien elérhetjük a megvilágosodás szintjét, amelyről már olvashattunk a Buddháról és Jézusról szóló történetekben. Elérkezhetünk a megvilágosodás birodalmába, ahol nincs ítélkezés, gyűlölet, nincsenek próbák. Hogyan mérhetők a hatások? Élni kell az életet, megalkuvás nélkül képezni kell a tudatunkat, és aztán majd meglátjuk, megváltozott-e valami. És ha bekövetkeznek a változások, akkor az életünk ismerőivé és irányítóivá válunk. Ez a létünk értelme. Kedves Olvasó, mindezt ne vedd készpénznek. Tegyél egy próbát és kiderül, igaz-e?

Egy kicsit gondolkodjunk el ezen…

Buddha mondta:

Én megmutatom a szabaduláshoz vezető utat,
De tudjátok meg, a szabadulás rajtatok múlik.

A hatalmas tenger

Egy kis hal úszkál a hatalmas tengerben, és láthatólag keres valamit. Egy öreg hal megkérdezi:
– Mit keresel, kis hal, mire fel ez a nyüzsgés?
– A hatalmas tengert keresem.
– Ez itt a hatalmas tenger – mondja az öreg – itt, körülötted, mindenhol.
– Te ezt nem érted – felel a kis hal – ez csak közönséges víz. Én a Hatalmas Tengert keresem!

Így keressük a világosságot, fényes nappal is lámpást gyújtva. A Belső Ösvény gyakorlója azonban megtanul odafigyelni élete egyszerű pillanataira, ráeszmélni a jelen frissességére, és az alapvető jóságra, amely mindig velünk van, minden erőszakosságunk mögött is.

„Az ember valódi lényege a jóság. Ha igazán emberi lényekké szeretnénk válni és értelmet akarunk adni létezésünknek, alapvető fontosságú, hogy jó szívünk legyen.” – Dalai Láma

Mi az erősebb, a kemény vagy a lágy?

Egyszer egy bölcset megkérdeztek a tanítványai:
– Mester, régóta tanítod, hogy a lágyság és a gyengédség erősebb az erőszak keménységénél, de mi ezt nem látjuk be. Kérünk, magyarázd el úgy, hogy megérthessük.
Az idős mester válaszul nevetve kitátotta a száját – egy foga sem volt.
A kemény fogak már rég kihullottak, ám a lágy nyelv teljes épségében megvolt.

A gyengédség igaz szívének ereje a legnagyobb erő. Ez az erő fölötte áll minden erőszakosságnak és keménységnek. Ez az erő minden erő sosem apadó forrása, ronthatatlan, elpusztíthatatlan. A gyengédség igaz szívének gyakorlója ebben a mindennél lágyabb erőben bízik, amely mint jószívűség, rugalmasság, hajlékonyság, könnyedség, félelemmentes önbizalom és az együttérzés nyitottsága nyilvánul meg lényében. Az erőszak kemény ereje, bár hatalmasnak tűnik, törékeny, mint a kőszikla. A gyengédség lágy ereje olyan, mint a mindennél lágyabb tér: sebezhetetlen, elpusztíthatatlan. Minden lény alaptermészete a szennyezetlen és zavartalan jóság. Képesek vagyunk megértőek lenni, örömet, gyengédséget, szeretetet érezni, simogatni, ölelni, csókolni.

Meg tudjuk becsülni önmagunkat, egymást, a világot. Képesek vagyunk arra, hogy világunkat egészséges természetességgel, egyszerűséggel és valóságos közvetlenséggel tapasztaljuk, mert alapvető természetünk, hogy ezt a jóságot minden adódó helyzetben átéljük. Emberi méltóságunk és lelkületünk a kék ég ragyogására, a virágzó rétek szépségére, a hullámok csobogására van hangolva. Ha ráhangolódunk a valósághoz fűző természetes kapcsolatunkra, ráébredünk, hogy a jóság mindenben jelen van, és már történik – velünk is.

A Mester mondta:

„Egy dolog van ezen a világon, amiről soha nem szabad elfeledkezni. Ha minden mást elfelejtesz, csak ezt az egyetlen dolgot nem, akkor is úgy érezheted, hogy semmi aggodalomra nincs okod. Ugyanakkor, ha minden mást csináltál, csak ezt az egy dolgot nem, akkor semmit sem vittél véghez az életben. Olyan ez, mint amikor egy király elküld téged egy országba, hogy egy meghatározott feladatot elvégezzél. El is mégy abba az országba, és száz egyéb dolgot csinálsz, de ha nem végzed el azt a feladatot, amiért oda küldtek, az olyan mintha semmit sem végeztél volna el. Az ember egy meghatározott feladattal születik a földre, ez az ő életének a célja. Ha ezt a feladatát nem végzi el, akkor semmit sem végzett el.” – Szufi mester, Rumi

Az emberiség minden tanítója ugyanazt mondta, hogy az élet célja a Földön az, hogy egyesüljünk a saját eredeti megvilágosult természetünkkel. A feladat, amiért a király elküldött minket ebbe az idegen és sötét országba az, hogy felismerjük és megvalósítsuk a mi saját, igaz természetünket. Ezt csak egyféleképpen lehet elérni, el kell indulni a Belső Ösvényen mindazzal a hévvel, értelemmel, bátorsággal és leleményességgel, amire csak képesek vagyunk önmagunk átalakulásának érdekében.

„Van egy ösvény, amely a tudás ösvénye, és van egy, amely a tudatlanság ösvénye. Ez a két ösvény egymástól nagyon távol esik, és különböző helyeken végződik… Az ostobák, akik a tudatlanság közepette céltalanul bolyonganak, mint a vak által vezetett világtalanok, bölcseknek és tanultaknak gondolják magukat. Az életen túli dolgok nem fénylenek fel azok előtt, akik gyermetegek, gondatlanok, vagy akiket a gazdagság elkápráztat.” – Katha Upanisad

Buddha, a Szkíta Bölcs

Buddha a sákja (szkíta) nép sarja volt, amely Közép-Ázsiából vándorolt le Észak-Indiába. (Tudni való, hogy Buddha nevében a „h”-t sem az indusok, sem az angolok nem ejtik. Ezt mi a németektől vettük át – helytelenül. Helyes kiejtése tehát: Buda.) Sziddharta, a szkíta királyfi harmincöt éves korában Buddha lett, elérte a tökéletesen felébredt buddha állapotot. Röviddel megvilágosodása után tanítani kezdett. Négy évtizeden át járta az indiai szubkontinens kiterjedt földjét, amely abban az időben egybefüggött Közép-Ázsiával. Járt és tanított Közép-Ázsiában, a szkíták földjén is. Nem alapított vallást, nem nyilatkoztatott ki dogmákat. Tanítása a tökéletesen felébredt buddha állapothoz vezető utat mutatja meg gyakorlati módon. Azt mondta: ha eltalál egy mérgezett nyíl, nincs haszna kutatni az eredetét, minőségét stb, hanem ki kell húzni, és a sebet ellátni.

A szenvedésből kivezető út

Buddha saját életében és a világban megtapasztalta a mindenütt jelenlévő szenvedés – betegség, öregség, halál – tényét, és a végső kivezető utat kereste. Hosszú évekig tartó meditáció gyakorlattal végül eljutott a felismerésig, hogy a világban tapasztalt minden szenvedés egyetlen végső okra vezethető vissza, arra, hogy a tudatunk zavaros állapotban van: nem ismerjük önmagunk és a világ igaz természetét.

A zavaros tudatot a cselekedeteinkkel programozzuk, s ezek ereje, a karma, fogva tart minket a négy alapvető zavaros tudatállapotban, melyekben kezdet nélküli idők óta, életről-életre vergődünk. Ezek a következők: álom, ébrenlét, halál és a haláltól a következő újjászületésig terjedő állapot. Megvilágosodásával Buddha megtapasztalta, hogy amint az álomból fel lehet ébredni a hétköznapi ébrenléti állapotba, ugyanúgy a zavaros tudat állapotából is lehetséges a felébredés a tökéletesen felébredett állapotba. Ebben a tiszta tudatállapotban nincs többé szenvedés, hasonlatosan ahhoz, ahogy a rémálomban átélt szenvedés az ébredés után semmivé válik. Buddha tanítása a tapasztalt vezető útmutatása, melynek segítségével mi is végigjárhatjuk a tudatunk tiszta állapotához vezető saját utunkat.

A Tan kerekének három megforgatása

Buddha három nagy ciklusban tanított, a Tan kerekét három ízben forgatta meg. Első alkalommal a Négy nemes igazságot magyarázta: 1. a szenvedés tényét, 2. a szenvedés okát, 3. a szenvedés megszűnését, 4. a szenvedésből kivezető ösvényt.

Másodszor az összes jelenség megfoghatatlan nyitottság-természetét tanította, mely szerint a világon minden összefügg minden mással, a dolgok egymástól való függésben keletkeznek.

Harmadik alkalommal az összes lény eredendő alapvető jóság-természetéről tanított. Eszerint minden lénynek buddha-természete van (az állatoknak is) ami azt jelenti, hogy képesek eljutni a tiszta tudat tökéletesen felébredt állapotába, ha megfelelően törekednek.

A meditáció útja

E törekvésben első dolgunk az erőszakmentesség megvalósítása, a nem-ártás. Erre épül a második lépés, az egyetemes gyengédség, szeretet és együttérzés gyakorlása, mely kivétel nélkül minden lény felé irányul elfogulatlanul, beleértve ellenségeinket is. Az egyetemes jóság olyan, mint a Nap, mely jókra, rosszakra egyaránt ragyog. A gyakorlás fő eszköze a meditáció, melynek segítségével egyre mélyebben tárjuk fel a bennünk rejtőző értékeket. A meditáció a jelenben-lét gyakorlata, a felébredés a teljesség megtapasztalása a jelenben.

A Tan terjedése

Buddha a tanítványok hatalmas tömegeit vonzotta maga köré, és számos tanítványa eljutott a felébredett tudatállapotba. Eltávozása után a Tan északi és déli irányban terjedt. Közép- és Belső Ázsiában évszázadokon át virágzott a szkíta és hun népeknél, akik közül a tibetiek és a mongolok máig buddhisták. Szkíta-hun mesterek közvetítésével eljutott Kínába, majd Japánba, és Kelet- és Délkelet Ázsia számos országába. Déli irányban Sri Lankába, Hátsó Indiába és Indonéziába jutott el. A buddhizmus a 20. sz. közepéig a világ legelterjedtebb vallása volt, s a század második felében az egész világon sok követőt kezdett vonzani. Ma szinte az egész világon találhatók közösségek, melyek Buddha belső ösvényét gyakorolják.