Mire jó Buddha tanítása?
Láma Ngawang Rinpocse tanítása
A buddhadharma – tibetiül nangpe csö – bensőnkről való tanítást jelent. A benső itt nem testünk belsejére vonatkozik. Az emberek lelkében boldogtalanság van. Ennek a gyógyítására szolgál Buddha tanítása. Lelkünkben állandóan kiszámíthatatlanul váltakoznak az öröm és a bánat állapotai. Így egyszer örömünkben nevetünk, máskor sírunk bánatunkban. Ez figyelmünket bensőnk felé fordíthatja. Megfigyelhetjük, milyen a szellemünk, mi teremti az örömet és bánatot, megismerhetjük bensőnk természetét, önmagunk tanítójává válhatunk. Szellemünk természete megismerésében ad útmutatást Buddha tanítása – a buddhadharma, de mindenkinek magának kell gyakorlatban alkalmaznia, megvizsgálnia, hogy segít-e lélektani problémáinak megoldásában.
Az igazi útmutatás olyan megvilágosult mesterektől származik, mint Buddha és Jézus, akik saját tapasztalatukból tanítottak. A Dharma gyakorlása, a meditáció mindenkinek belső ügye, mindenkinek önmagában kell megtalálnia a módját. A meditáció bennünk születik meg. A képzési módok csak külső irányadókként működnek. A gyakorlás sarkalatos pontja tehát minden gyakorlónál a belső indíték, hogy meg akarjuk-e oldani lelki problémáinkat, el akarjuk-e érni a tartós szabadság, béke és boldogság állapotát, és másokat is ehhez akarunk-e segíteni, vagy csak a külsőségeket akarjuk megtanulni, hogy ezáltal anyagi előnyöket, társadalmi pozíciót szerezzünk. Ha ez utóbbi a célunk, nem különbözünk az állatoktól, hiszen azok egyedüli törekvése is a megélhetés, az étel és a kényelem megteremtése.
Az állatok természete nem különbözik az emberekétől, nekik is buddhatermészetük van, vagyis a megvilágosodás csírája megvan bennük is, mint minden lényben, de az állatok nem képesek törekedni buddhatermészetük megismerésére, míg az ember erre képes. Bensőnkben kiszámíthatatlanul váltakoznak az öröm és bánat állapotai. Nemigen tudjuk előre, mi vár ránk – boldogság vagy szenvedés. Ez a karma. A születés velejárója a halál. Aki megszületett, meg is hal. A testnek nincs szabadsága. Ezzel szemben a szellem igaz természete a szabadság. Ha megismerjük szellemünk természetét, megismerjük a szabadságot. Azonban mi nem ismerjük azt, a mi szellemünk zavaros, korlátolt állapotban van. Minden örömünk és bánatunk a múltban elkövetett cselekedetek következménye. A szabadságért nagyon meg kell dolgozni. Nem jön magától, de elérhető. Buddha és Jézus példája mutatja, hogy a szellem szabadsága megvalósítható. Azonban az ő testük is meghalt. A buddhista tanítás szerint nem ez az egyetlen életünk, számtalan életet éltünk már eddig. Szellemünk természete túl van az idő fogalmán, olyan, mint a nyílt tér, az ég, határtalan, megfoghatatlan.
Tudatáramunknak nincs kezdőpontja, kezdettelen idők óta áramlik. Amikor ez a mi világunk még ki sem alakult, szellemünk már megvolt. Azután kialakult a világunk, a Föld és a testben való lét feltételei, végül mi magunk is inkarnálódtunk számtalan más lénnyel együtt, sok-sok életen keresztül, a jelen pillanatig. Mi erre nem emlékszünk, de arra sem emlékszünk, hogy hányszor voltunk ma WC-n, vagy mit reggeliztünk. Azonban vannak akik vissza tudnak emlékezni előző életeikre – ez lehetséges. Ha nappal van, éjszaka is kell legyen, ha föld van ég is kell legyen. Ezek karmikus törvényszerűségek. A meditáció szellemünk igaz természetének megismerése. Három fő szemlélet van. Első a Nagy Középút (tib: Uma Csenpo), amely azt mondja, a szellem határtalan, mint a tér. Második a Nagy Pecsét (tib: Csagya Csenpo), amely szerint a szellem határtalan nyitottságától elválaszthatatlan az intelligencia világossága, amely által a jelenségvilág megnyilvánul. Mi ezt nem éljük át, hanem ennek élménye helyett egy korlátolt „én” képzetét teremtjük, amihez erősen ragaszkodunk.
Az „én” képzetével megjelenik a „más” képzete is, s a kettő között áthidalhatatlan határt húzunk. A „más”-t azután kellemesnek vagy kellemetlennek, barátságosnak vagy ellenségesnek érezzük, és ezzel megteremtettük a szenvedést. A harmadik szemlélet, a Nagy Teljesség (tib: Dzogpa Csenpo) szerint mind a szellem, mind a jelenségek természete kezdettől fogva tiszta, az „én és más” felosztásának szennyétől mentes. A meditáció által megszabadulunk az „én” téveszméjébe vetett hitünktől, amely minden szenvedés forrása, így megszűnik a szenvedés. Ez a meditáció lényege.
Ha úgy képzeljük, hogy szellemünk és testünk egy, vagyis szellemünk nem éli túl a test halálát, meditációnk eredménytelen lesz. Ezért a meditációra fel kell készülnünk. A buddhista szemlélet szerint a test és a szellem különböző. A testet az anyagot teremtő négy erő alkotja: a föld, a víz, a tűz és a szél. A fogamzás pillanatában e négy erő jelen van a szülőktől kapott petesejt és sperma révén, amelyek a test kezdetét képezik. De új élet csak akkor veszi kezdetét, ha a megtermékenyült sejthez szellem is kapcsolódik, és a test a szellemmel egészen a halál pillanatáig együtt marad. A halálkor a szellem elszakad a testtől és egy mások számára láthatatlan, álomszerű szellemtestben folytatja létét, a fizikai test pedig élettelen tetemmé válik.
A halál utáni állapotban a szellem működése egyenesen folytatódik ugyanúgy, mint az álomban. A halál ténye nem is tudatosul, amint az álmodó sem tudja, hogy álmodik. A szellem folytatja határtalan teremtő tevékenységét az ébrenléti állapotban tapasztalt jelenségekhez hasonló élmények létrehozásával. Ha ezen mélyen elgondolkodunk, az segít bennünket felkészülni a meditációra.