Juthok Ngöndro elvonulás Tsering Donla vezetésével a Karmapa Házban
Budapest
Baross u. 80
1082 Magyarország
Juthok Jönten Gönpo-t a Gyógyító Buddha megtestesülésének tartják, ő a tradicionális tibeti gyógyászat atyja. Ő írta a sokak által ismert négy gyógyászati tantrát, a Gyü-si-t, amely az orvoslás különböző eljárásait taglalja. Ezek mellett tőle származik az elsősorban orvosok, gyógyítók, szociális segítők, másodsorban pedig bármilyen spirituális gyakorló számára javasolt Juthok Nyingthig tanítássorozat. Ez a cím magyarul Juthok tanításának a legbelsőbb esszenciáját jelenti. Míg az orvoslás célja a testi és lelki rendellenességek, kibillentségek megszüntetése, a testi és lelki egyensúly helyreállítása, addig Juthok tanításának szellemi része a szamszárában lévő szenvedés gyökereinek megszüntetésére irányul, tehát a teljes megvilágosodás elérésére.
A Yuthok Nyingthig ösvénye egy hetes elvonulásaiban egyesíti a régi (nyingma) és az új (szarma) tradíciók gyakorlatainak teljes spektrumát, a következő felépítéssel:
I. Ngöndro
II. Guru jóga (külső, belső, titkos, összetett) – az megfelel a felépítés (kjerim) fázisának
II. A hat jóga (tummo, álom jóga, tiszta fény jógája, illuzórikus test jógája, bardó jóga, phowa) – ezek tartoznak a beteljesítés (dzogrim) fázisához
III. A két mudra – vagy két pecsét (Karmamudra és Mahamudra)
IV. Dzogchen (Ati jóga, trekcsö, thögál)
Ahogy a vadzsrajána tanítások kifejezetten a mai kor emberének képességeihez és lehetőségeihez illenek, ez kiemelten igaz a Juthok lényegi tanítássorozatára is. Jelen esetben ez arra is vonatkozik, hogy itt nem szükséges 4×100.000 előkészítő gyakorlat (mint pl. leborulás, bódhicsitta, vadzsraszattva, mandalafelajánlás), hanem Juthok áldása és ígérete által egy hetes elvonulásban végzett ngöndro gyakorlás is elegendő az ösvény megalapozásához. (Ugyanígy a többi tanítás is egyhetes intenzív elvonulásokban kerül gyakorlásra.) Így talán könnyebben belefér a spirituális gyakorlás az elfoglalt nyugati életvitelünkbe.
Mint a többi tradícióban, a ngöndro itt is több csoportba osztódik, ez esetben három részről beszélünk:
1. Általános ngöndro – ez általánosan elvégezhető bárki által, hiszen az életünk valódi természetén való elmélkedést (meditációt) jelenti. Ide tartozik az értékes emberi élet elérésének ritkasága, valamint a mulandósága, az ok-okozat természetes törvénye, a szamszárikus élet következményei és a spirituális megszabadulás előnyei.
2. Különleges ngöndro – Azért különleges, mert ez eltér a hétköznapi, általános hozzáállástól, helyette a buddhista nézeteken és gyakorlatokon alapul. Kilenc gyakorlatot foglal magába. (pl. menedék, bódhicsitta, vadzsraszattva tisztító gyakorlata, mandala felajánlás, körbejárás, stb.)
3. Rutin ngöndro – Ezt a részt karma jógának is nevezhetjük. Ha elvégeztük a különleges ngöndro-t, akkor fontos kialakítani egy olyan rutint, amely által a kifejlesztett tudatosságot fenntartva gyakorlatba is ültethetjük azt. Ide tartozhat mások gyógyítása, segítése, dharma tevékenység (különösen Yuthok gyógyászati és spirituális tanításai kapcsán), jótékonysági tevékenységek, olyan projektek amelyek sok lény (nem feltétlenül csak emberek) segítését szolgálják, állatok felszabadítása és a környezet védelme.
A fenti három közül a másodikat végezzük együtt a januári elvonuláson és erre az 1. pont, az általános ngöndro gyakorlásával tudunk felkészülni.
A ngöndro elvonulást vezeti: Tsering Donla (Dr. Nida felesége)
Felajánlás az elvonulásra: 30.000 Ft + a meditációs füzet ára, amit majd a helyszínen kell fizetni.
A felajánlás összege tartalmazza Tsering Donla részére a felajánlás összegét, útiköltségét, ellátását és a Karmapa Ház kedvezményes bérleti díját.
A felajánlás összege nem tartalmaz se szállás, se étkezés költséget.
Étkezés: egyénileg kell gondoskodni mindenkinek a saját ebédjéről a sokféle diéta és ételallergia miatt. Vegetáriánus étkezés javasolt az elvonulás ideje alatt.
Szállást nem tudunk biztosítani.
A program minden nap 9 órakor fog kezdődni és az esti órákban (18-19 óra körül) végződik.
Érkezés: minden nap 8.30-8.45 között.
A résztvevők száma korlátozott, így kérünk, hogy jelentkezz időben, hogy mindenképp legyen helyed az elvonuláson. A férőhelyet az utalások beérkezési sorrendjében tudjuk biztosítani.
A JELENTKEZÉS LÉPÉSEI:
1. Kérünk utald át a Rád vonatkozó fent megadott összeget bankszámlaszámunkra:
Kedvezményezett: Magyarországi Karma Kagyüpa Közösség
Számlaszám: 11702036-20529712
Közlemény: NEVED és JUTHOK NGONDRO
2. Miután átutaltad a felajánlást, kérünk küldj egy e-mailt a kagyu.center@gmail.com e-mail címre, melyben megadod a neved, hogy milyen programra utaltál és mennyit.
3. Ezután bankszámlánkon ellenőrizzük az utalást és amennyiben megérkezett hozzánk az összeg, néhány napon belül küldünk egy megerősítő válasz e-mailt, hogy regisztrációd érvényes a programra.
Ezután már csak annyi a dolgod, hogy a program helyszínén átvedd a karszalagod.
Akik már korábban küldtek jelentkezést, nekik nem kell újra, csak elég a fent megadott összeget utalni.
KÖNYVAJÁNLÓ!!
Dr. Nida javaslata, hogy lehetőleg mindenki olvassa el az elvonulás előtt a Tibetan Art of Good Karma című könyvét. A könyv jelenleg csak angol nyelven kapható és innen rendelhető meg: