Nemrót Király és Atila Király Szent Öröksége

Minden egyes civilizáció,
beleértve ezt a nyugati világot is,
egy szent helyről, szent céllal lett létrehozva

A kultúrák eksztázisban teremtődnek és pusztíttatnak el – a kettő közti minden pillanatban pedig az elragadtatottak leheletén kívül semmi sincs, ami életben tartaná a világot.

Nekünk itt Nyugaton az a különös elképzelésünk van a civilizációkról,hogy azok csak úgy történnek. Találomra életre kelnek, aztán serénykedünk,alkotunk, feltalálunk és jobbá tesszük. De ez egyáltalán nem így működik. A civilizációk soha sem csak úgy történnek. Tudatosan hozzák őket létre felfoghatatlan együttérzéssel és szándékkal egy másik világból. Azután az eksztázisban jártas emberek feladata, hogy előkészítsék a talajt számukra, gondosan elvessék és elültessék őket, vigyázzanak rájuk, figyeljék, ahogy növekednek.

Minden kultúra olyan, mint egy fa, aminek a lényege és minden lehetősége már eleve benne rejlik a magjában. A civilizáció lefolyásában semmi olyat nem fedeznek fel, találnak fel, vagy alkotnak, ami ne lett volna eleve benne a civilizáció magjában. Tudatlanságunkban az érdemet annak tulajdonítjuk, aminek nem járna, elfeledkezve mindennek a valódi forrásáról, amit sajátunknak tettetünk – nem csak a szellemiség és a vallás szent eredetéről, hanem minden máséról is; legyen az tudomány, technológia, nevelés és törvény, gyógyítás, logika, építészet, a mindennapi élet, a vágyakozás siráma, vagy a bölcsesség felébredő szeretetének gyötrelmes fájdalma.

És aztán ott vannak azok, akik szépen, csendben teszik a szükséges dolgokat. Akik az eksztázis állapotában várakoznak, hogy segíthessék új civilizációk létrejöttét, akik nélkül semmi sem lenne lehetséges. Ám ezekre az emberekre nem csak ahhoz van szükség, hogy új világokat hozzanak létre, ahhoz is kellenek, hogy véget is vessenek nekik, hogy az új eljöttének utat nyissanak.