Lodzsong hétvége a Tari Meditáció Központban

Láma Csöpel vezetésével

2017. június 17-18. (szombat-vasárnap)
Szabadító Buddha Anya Templom, Tar

Kedves Barátunk!
Szeretettel várunk június 17-18-án a Tari Meditáció Központban tartandó Lodzsong hétvégén, melyet Láma Csöpel vezet.
Jelentkezési határidő: 2017. június 5.

Felajánlás összege a hétvégére: 11.000 Ft
Támogatói kedvezmények érvényesek:
támogatóknak: 5.500 Ft, alapköveknek: 2.500 Ft

Láma Csöpel 1974 óta a Belső Ösvény tanulmányozásával és gyakorlásával foglakozik, a tibeti hagyomány legkiemelkedőbb mesterei vezetése alatt. Részt vett a szemlélődés gyakorlatának hagyományos hároméves elvonulásán és azóta több országban, főleg Svédországban és Magyarországon tanít. Több könyve jelent meg, amelyekben a Belső Ösvény indiai és tibeti mestereinek tanításait fordította le, illetve látta el magyarázatokkal, így téve számunkra elérhetővé a igazi megértést és azt, hogy a központjainkban az általa vezetett gyakorlatok által ezt életünk részévé tehessük.
Életével és munkásságával méltó követője mestereinek. Jelenleg - mestere, Láma Ngawang felhatalmazásával - három meditáció központot vezet Magyarországon.
Jelentkezés:kagyu.center@gmail.com e-mail címen.

A hétvégi elvonuláson  az alábbi feltételek betartása mellett vehetsz részt. (Kérjük, olvasd el figyelmesen!)

AZ ELVONULÁS ELŐÍRÁSAI

A meditáció elvonulás a Karma Ratna Dargye Ling Meditáció Központban kerül rendezésre.
Központunk szellemi vezetője Őszentsége Karmapa. Tiszteletreméltó Láma Ngawang felhatalmazott képviselője Láma Csöpel. A Dharma Központ kizárólag azért áll fenn, hogy az itt tartózkodók Dharmát tanulni és gyakorolni tudjanak.

KÉRJÜK VEDD FIGYELEMBE

A meditáció elvonulásnak szigorú szabályai vannak. Kérjük vedd figyelembe, hogy csak az előírások betartásának vállalása mellett vehetsz részt.
- Központunk a lelki és szellemi épülést szolgálja, ezért itt testünk, beszédünk és tudatunk minden cselekvésének ezt kell céloznia.
- Mások iránt tanúsítsunk türelmet, előzékenységet, tiszteletet. A mértéktartás, józanság és illendőség szabályait mindenkor tartsuk be!
- Alkalmazkodjunk egymáshoz, a napirendhez és a felelős személyek szavaihoz!
- Az elvonulás meditációin való részvétel kötelező.

HOZZATOK MAGATOKKAL

- tányért, csészét, evőeszközöket
- a házban lakók: papucsot, párnát, hálózsákot, vagy ágyneműt.

A szállások elfoglalása: június 16-án (péntek) 18.00 órától

Házirend

- A Központ területén tilos dohányozni, alkoholt, kábítószert fogyasztani.
- Tilos tüzet rakni; a szobákban, sátrakban mécsest, füstölőt gyújtani.
- Háziállatot nem szabad az elvonulásra hozni.
- Sátrat csak az előre kijelölt és általunk megszámozott helyre lehet letenni.
- Értékmegőrzést nem tudunk biztosítani.
- Hozott ételek tárolását, hűtését, melegítését nem tudjuk biztosítani.
- A házak szobáiban a férfiak és nők együtt lakását nem tudjuk biztosítani.
- A programok pontosan kezdődnek, a későn jövők nem tudnak bejönni.
- Gyermekmegőrzést a Központ nem tud vállalni (szülői felügyelet nélkül a gyermekek a Központ területén nem tartózkodhatnak. Gyermeket csak abban az esetben hozzatok, ha a felügyeletéért felelősséget vállaltok, a gyermekek felügyeletét más szülőkkel együttműködve megszervezitek).
- 4 éves kor alatt ingyenes
- 18 éves kor alatti gyermekek és 24 éves kor alatti diákok a programon kedvezményesen vehetnek részt (Támogatók kedvezményei érvényesek)
- A sátrakban, szobákban, kocsikban hagyott értékekért felelősséget nem tudunk vállalni!
A Központ területén minden munkát (takarítás, főzés, mosogatás stb.) az elvonulók végeznek, ezáltal nemcsak elvonulók, hanem rendezők is lesznek egyben. Az elvonulás első estéjén lesz egy megbeszélés, a különböző munkafolyamatok felelőseit itt választjuk ki. Kérünk benneteket amennyiben szívesen részt vennétek ti is ezekben, jelezzétek felénk.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Szeretettel várunk mindenkit tekintet nélkül vallási és világnézeti hovatartozásra!

Könyvajánló:

- Láma Csöpel – A megvilágosult harcos I. kötet
- Láma Csöpel – A megvilágosult harcos II. kötet
- Láma Csöpel – A megvilágosult harcos III. kötet

Santidéva – A Bodhiszattva ösvény című könyve alapján Láma Csöpel tanításaival,  magyarázataival készült könyvsorozatunk

- Láma Csöpel – Lépésről lépésre a bódhiszattvák ösvényén 1. kötet
- Láma Csöpel – Megvilágosult munka az érzelmekkel 2. kötet
- Láma Csöpel – Tiszta szemlélet 3. kötet
- Láma Csöpel – A Bodhiszattvák meditációja 4. kötet
- Láma Csöpel – Kérdések életről, halálról, szeretetről, együttérzésről 5. kötet
- Láma Csöpel – Lodzsong a Szellem képzése
- Szitu Rinpocse – Lodzsong meditációk

Egy dharma esemény szervezése, a dharma megosztása másokkal, bármilyen formában történik is, bódhiszattva tevékenység, és óriási érdemmel jár. Ez az érdem pedig megsokszorozódik minden egyes résztvevő által, mint ahogy egy csoportos meditáció során is összeadódik az összes mantra és áldása mindenkire megsokszorozva hat vissza.
Legyetek hát minél többen részesei Ti is a Közösségünk programjai szervezésének, osszátok meg bejegyzéseinket, eseményeinket, a tanításokat, a programjaink hirdetéseit, hagy jussanak el minél több érdeklődőhöz! Ez remek alkalom az érdemek halmozására, a tisztulásra, a jó karma teremtésére, azáltal, hogy másokat hozzásegítünk a dharmához, ami a bódhiszattvák nagylelkű adásának – a nagylelkűség paramitának – a legmagasabb módja.